hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Dragónert eltilthatják
Hiába hangoztatta ártatlanságát a védő?

2004. 09. 13.
Annak ellenére, hogy több ízben is hangoztatta ártatlanságát, úgy néz ki, Dragóner Attila, a Ferencváros korábbi labdarúgója súlyos eltiltásra számíthat. A FIFA – a belga labdarúgó-szövetség által birtokolt dokumentumok tanúsága szerint – egyelőre még meghatározatlan időre felfüggeszti a válogatott védő játékjogát. Az eltiltás mindennem? labdarúgó-tevékenységre vonatkozik.



Dragónert most nem a bíró, hanem a nemzetközi szövetség büntetheti Fotó: MTI

Mint ismeretes, a játékos nyáron több nyugati klubbal is tárgyalást folytatott, miután szerződése lejárt a Ferencvárosnál. Elsőként kettő plusz egy éves szerződést kötött a belga élvonalbeli Molenbeek csapatával, majd a megkötés után váratlanul útra kelt, és a portugál első osztályú Guimaraes edzéseit kezdte látogatni. A brüsszeli aláírásáról a La Capitale cím? brüsszeli napilap címoldalán közölt fényképet.

"A Molenbeek vezetői körében teljes a döbbenet, és a magyar futballisták eddig sem túl jó renoméját még inkább elrontotta Dragóner" – nyilatkozta az ügy kirobbanásakor az Origónak Bognár György, a játékos – most már csak volt – menedzsere.

Dragóner arra hivatkozva fordított hátat a belgáknak, hogy véleménye szerint azok becsapták őt, és más feltételek szerepeltek a kontraktusban, mint amiről szóban megegyeztek. Állítása szerint egy nem létező szerződést írt alá a belgákhoz, így semmiféle kötelezettség nem terheli a brüsszeliek felé. Dragóner azóta egy angol menedzseriroda jogászaira hivatkozik, akik szintén úgy vélik: nem történt semmiféle szerződésszegés, mivel Dragóner nem kötelezte el magát az említett klubhoz.

Ugyanakkor az ügy a Molenbeek panasztétele nyomán már hat hete a FIFA döntésére vár, és úgy tűnik, a vita lassan eldől. A FIFA levelet juttatott el a belga labdarúgó-szövetséghez, amelyben arról tájékoztatja az illetékeseket, hogy a magyar futballista hibát követett el, és ezért a FIFA eltiltja mindennem? labdarúgó-tevékenységtől. A döntéssel kapcsolatban a futballista még közzéteheti észrevételeit, ám az illetékes bizottság következő ülésén már végleges döntést hoz, a jelenlegi állás szerint pedig hosszú eltiltás elé nézhet Dragóner Attila.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!