hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ronaldinhóval kárpótolták a Barca híveit
Repkedő milliók

2003. 07. 28.
A Barcához igazolt Ronaldinho. A katalánok mellett a Real Madrid, majd később a Manchester United folytatott küzdelmet az eddig a Paris Saint-Germaint-t erősítő brazil leigazolásáért. Joan Laporta, a gránátvörös-kékek elnöke így a kútba esett Beckham-ügylet után kárpótolhatja a szurkolókat.



Ronaldinho érkeztével új sikerkorszak kezdődhet Fotó: Reuters

Ronaldinhót hétfőn este mutatták be a Nou Camp stadionban, ahol hatalmas ovációval fogadták a csapat szimpatizánsai. A stadion ajándékboltjában, a La Botegában pillanatok alatt elkapkodták a raktáron lévő kétezer, tízes számmal ellátott Ronaldinho-mezt, egyenként hetven euróért. Ronaldinho érkezése miatt távozni kényszerül a szám eddigi tulajdonosa, Juan Román Riquelme, akit kölcsönadni készül a Barca.

Laporta, a katalán csapat elnöke azt nyilatkozta L\'Equipe-nek: egy kicsit sok a harmincmillió euró Ronaldinhóért, hiszen még Beckham sem került ennyibe a Real Madridnak. A Barca illetékesei azt mondják, 25 millió euró volt, további ötmilliót akkor kap meg a brazil előző klubja, a PSG, ha az FC Barcelona elér bizonyos eredményeket. 

Az angol piacon is zajlik az élet. A Chelsea 17 millió fontért megszerezte Damien Duffot, a Blackburn Rovers ír válogatott középpályását. Német és brit források egybehangzóan állítják, hogy az Arsenal labdarúgócsapata megtalálta David Seaman utódját a német Jens Lehmann személyében. A hálóőrt szerződése még egy évig a Dortmundhoz kötötte, ezért a londoniak 2,5 millió eurót fizettek ki érte eddigi egyesületének. Lehmannt szerződése 2006-ig köti majd az ágyúsokhoz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!