hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hullámvölgyben a címvédő
Bajnokok ligája: megkezdődött a második kör

2002. 12. 02.
Az idei év legjobb tizenhat európai klubcsapata rontott neki egymásnak a héten, a Bajnokok Ligája második körében. Az első játéknapon a C, illetve a D csoport mérkőzéseire került sor, a többi mérkőzés lapzártánk idején kezdődött. 



Van Nistelrooy kétszer mattolta az FC Basel kapusát Fotó: Reuters

Nincs irigylésre méltó helyzetben Del Bosque, a mostanában csak "rémálomcsapatként" emlegetett Real Madrid mestere. Miután a második BL-kör első játéknapján idegenben 1–0-ra kikaptak a Milantól, elmondható: legutóbbi tíz mérkőzésükről – a bajnokikat is beleszámítva – mindössze egyet tudtak megnyerni. Pedig az összeállítás inkább "krémes", mintsem rémes: Roberto Carlos, Ronaldo, Figo, Zidane, Raul, hogy csak a legnagyobb neveket soroljuk. A BL-címvédő azonban a játékosokba fektetett dollármilliók és az elért eredmény hányadosát tekintve mostanában alighanem a sereghajtók közé tartozik Európában… 

Persze ez mit sem vont le a rangadó értékéből, és azt is hozzá kell tenni a madridiak védelmében, hogy nevezett eseményről Ronaldo betegség, Hierro, Makalele és Guti pedig sérülés miatt hiányzott, míg a másik oldalról csupán Nesta nem tudta vállalni a játékot. A Realnak mindenesetre most már nagyon öszsze kell szednie magát, ha tizedszer is Európa tetejére akar állni. Roberto Carlos, a madridiak kiválósága szerint azonban nem lesz probléma. Mint a mérkőzés után kijelentette: "Ez a rossz sorozat hamarosan véget fog érni." A 

C csoport másik mérkőzésén a Lokomotiv Moszkva – hazai pályán, mínusz öt fokos hidegben – 2–1 re kikapott a Dortmundtól.

Ami a D csoportos FC Baselt illeti, a svájciak a Manchester Unitedet fogadták, és bár a meccs csak este háromnegyed kilencre volt kitűzve, az angol szurkolók révén az események már előbb megkezdődtek. Négy enyhén ittas szigetországi drukker hajnalban megpróbált bejutni egy sztriptízbárba, de miután megtagadták tőlük a belépést, a vendégek dühödten támadásba lendültek. A verekedésnek a tulajdonos földre irányított pisztolylövései vetettek véget, majd a rendőrség hat személyt őrizetbe vett. Kis híján a mérkőzés is nagyot szólt: a hazaiak Giménez (vö. Koplárovics Béla) találata révén már a 31. másodpercben (!) vezetést szereztek. (A Bajnokok Ligája történelmének – beleértve a BEK-et is – ez volt hatodik leggyorsabb gólja.) A csoda azonban nem sikerült: a második játékrészben a MU alig hét perc alatt fordított: előbb Ruud van Nistelrooy vette be kétszer egymás után – a 63. és a 64. percben – Zuberbühler kapuját, majd Solskjaer Nistelrooy passzát követően tette meg ugyanezt (1–3). Sir Alex Fergusson érthetően csak szuperlatívuszokban volt hajlandó beszélni a mérkőzésről, illetve holland csatáráról: "Ruud igazi nyerőember. Nap nap után látom az edzéseken, s higgyék el, a tréningek során is csodásan teljesít. Ha egy edzőnek ilyen támadója van, az ellenfelet folytonos fenyegetettségben tarthatja a csapat."

A Deportivo–Juventus mérkőzésen sem tétlenkedtek a csapatok: Tristan és Makaay révén a hazaiak alig több, mint tíz perc elteltével kétgólos előnyt szereztek, amit a Juve – az első félidő végéhez közeledve Birindelli, illetve a második félidőben Nedved révén – sikerrel faragott le (2–2).


Lapzárta utáni eredmények:

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!