hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hullámvölgyben a Vörös Ördögök

1999. 10. 09.
Idei második vereségét szenvedte el a Manchester United. A vörösök a Stamforde Bridge-en kiütéses, 5–0-ás vereséget szenvedtek el a Chelsea csapatától. Vereségével a MU a második helyre esett vissza a Premier Liga táblázatában, s a tabella élére a Leeds United került. A Manchester hullámvölgyben van, hiszen az utolsó három bajnoki mérkőzésén mindössze két pontot tudott szerezni. Nem járt jobban az Arsenal csapata sem. Az Ágyúsok Londonban 2–1-es vereséget szenvedtek el a West Ham Unitedtől. Így tehát már nincs veretlen csapat az angol pontvadászatban. "Csak egy módon, a 2002-es világbajnokság megnyerésével menthetem meg a munkámat" – nyilatkozta a belga Het Laatste Niuews cím? napilapnak Kevin Keegan, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A Glenn Hoddle menesztése után először ideiglenesen, majd néhány kedvező eredményt követően három évre kinevezett szakember szerint hihetetlenül nehéz az angol nemzeti tizenegy irányítása, elsősorban a rendkívül magas elvárások miatt. Keegan azt viszont tagadta, hogy az Eb-selejtezőbeli sikertelenségek miatt rövidesen távozna a válogatott éléről. "Lehet, hogy hibázok, ha Anglia nem jut ki az Eb-re. Ez azonban nem jelenti azt, hogy én lennék a felelős. Hároméves szerződésem van, így megfelelő idővel rendelkezem arra, hogy felkészítsem a csapatot a következő világbajnokságra" – fogalmazott a szakvezető. Anglia sorsa a szombati Svédország–Lengyelország mérkőzéstől függ. Csak a hazai győzelem adhat esélyt arra, hogy a szigetországiak a csoportmásodikok pótselejtezőjén kiharcolják a jövő évi Eb-szereplés jogát.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!