Häkkinen 1968. szeptember 28-án látta meg a napvilágot a Helsinkihez közel eső
Vautaában. Édesapja, Harri rádiókommunikációsként, anyja, Aila kereskedőként
dolgozott, így a fiúcskának nem kellett nyomorral számolnia. Az autóversenyzés iránti
vonzalmát nagybácsikája hozta létre benne, aki valósággal rajongott a technikai
sportokért. Már hatéves korában kapott egy gokartot, mellyel tízéves korában aratta
első győzelmét – de nem az utolsót: ehhez még négy további bajnoki címet
szerzett. Így hát nem csoda, hogy tizenhét éves korában tanulmányainak megszakítása
mellett döntött, és életét az autóversenyzésnek szentelte.
1987-ben már a Blue Rose hivatalos pilótájaként részt vett a következő évben
lezajlott Formula–Ford 1600 bajnokságban. Mindent nyert, ami nyerhető volt: 14
versenyből 9 győzelem, valamint finn, svéd Európa-bajnoki cím. Erre figyelt fel egy
egykori Forma–1-es világbajnok is, Keke Rosberg (jelenlegi menedzsere), aki hozzásegítette
egy Forma–2000-es autó leteszteléséhez. Elnyerte a Philip Morris cég támogatását,
miután körrekordot javított, és jobb időt ért el még a favorit Allan McNish-nél
is. 1988-ban a Vauxhall-Lotus bajnokságban szereplő Dragon Racinghez került. Továbbra
is eredményes maradt, ezüstérmet szerzett az EB-n, a brit bajnokságon, majd 1989-ben már
a Forma–3-ban.
A következő évben elfogadott egy felajánlást, melynek következtében a bajnokság
első számú esélyesévé lépett elő. A futamokat diadalmasan kezdte, de könnyelműsége
miatt a későbbiekben honfitársa, Mika Salo került az élre. Häkkinen azonban nem adta
föl, összeszedte magát, koncentrált és nyert. Miután megnyerte a brit Forma–3
bajnoki címet, meghívást kapott a híres macaói viadalra, ahol megkezdhette máig is
elhúzódó harcait a német bajnokkal, Michael Schumacherrel. Az edzésen ő bizonyult a
leggyorsabbnak, az első részfutamot megnyerte, a másodikon azonban Schumi jellegzetes
előzése következtében karambolozott, és kénytelen volt kiállni. De hamar jött a
vigasz, Rosberg üzenete, mely eljuttatta Häkkinent az igazi versenyekhez, a Forma–1
világába. Az edzésbalesetet szenvedett Martin Donellyt kellett helyettesítenie a Lotus
pilótájaként.
1991-92-ben összesen harminc futamon szerepelt, legjobb helyezése a 4. hely volt. 1992 végén
a Lotus a csőd szélére került, Häkkinennek távoznia kellett, a McLaren azonban szerződtette
tesztpilótaként. Aki kevesen hű, sokra bízatik: a tesztpilóta csak várt türelmesen,
míg Michael Andretti elhagyta a csapatot, és ezzel Häkkinen a helyére léphetett. Az
év utolsó futamán Japánban megszerezte első dobogós helyét, egy bronzérmet. Senna
halála után, 1994-től ő lett a McLaren vezérpilótája. Kezdetben sehogy sem akartak
a győzelmek öszszejönni, hiába volt gyors. Már majdnem az életébe is került (1995-ös
adalaide-i borzalom). Végül 96. versenyét a Forma–1-ben megnyerte, majd további
nyolcat az idei bajnokságban, amely a világbajnoki címhez juttatta. Häkkinen most tehát
– legalábbis egy ideig – nyugodt lehet. A McLaren-Mercedessel pedig 1999-re is szerződést
kötött.
Első szavai a győzelem után: "Nehezen tudtam a vezetésre koncentrálni, amikor a
verseny vége előtt már jókora előnnyel vezettem, és tudtam, hogy Schumacher kiesett
a világbajnoki címért folyó küzdelemből. Majdnem daloltam örömömben, úgy éreztem,
hogy minden a lehető legjobb forgatókönyv szerint történt. Ron Dennisnek a rádión
keresztül többször is figyelmeztetnie kellett, hogy őrizzem meg a hidegvéremet, és
összpontosítsak a vezetésre."
1998. 11. 07. (II/45)
