hetilap

Hetek hetilap vásárlás
100 csoda
Interaktív kiállítás a Párizsi Udvarban

2009. 12. 18.
Papírbútor és papírbili, gyümölcskávé és kotyoGo, miniatűr műhold és csonthéjbeton – néhány ízelítő azokból a hazai fejlesztésekből, találmányokból, amelyek a 100 csoda című interaktív kiállításon kerültek a szélesebb publikum elé a fővárosban, a Párizsi Udvarban.

Az ezer négyzetméteren bemutatott installáción mindenki megvizsgálhatja azokat az érdekességeket, újításokat, találmányokat, amelyek elterjedésük esetén akár jövőformáló erővé is válhatnak. A kiállítás célja nemcsak az, hogy az érdeklődők testközelből megbarátkozhassanak az újításokkal, hanem az is, hogy meg­hozza a befektetők kedvét az ötletek piaci méretű előállítására, forgalmazására – tudtuk meg az ötletgazdától, Rechnitzer Tamástól. Idén, az év elején még ötperces rádióműsor-sorozattal indult a hazai találmányok bemutatása. Ezt olyan jól fogadta a közönség, hogy a műsort televízióra is továbbfejlesztették, a jelenlegi bemutatón látható érdekességeket pedig az ország több városába is elviszik majd. 
A kiállítás bevallottan nem szakmai szempontok alapján állt össze. A tárgyak lajstromát a Magyar Innovációs Szövetség, a  Magyar Szabadalmi Hivatal információi és saját kutatások alapján állították össze. A skála pedig igen széles: az űrkutatástól kezdve az orvoslásig, a természetjárástól az építészetig vagy éppen a különböző sportokig, sokféle tárgy megtalálható.
A közelmúltban hallhattunk már például arról a „lesgépről”, amely tizenkettő kamera felvételét hasonlítja össze, segítségével pedig abszolút biztonsággal lehet megítélni, hogy a labda átment-e a partvonalon, gólvonalon, vagy sem. A számítógép által feldolgozott adatok kiértékelése ugyanis a partjelző zászlótartó rúdján megjeleníthető. Tekintve, hogy a futball népes tábora a világon egymilliárd rajon­gót számlál, a találmány mihamarabb történő alkalmazása mellett számos érv szól.
Nem újdonság, mégis tetszetős a papírból készült bútor: meglepő, milyen hangulatos nappalit lehet berendezni segítségükkel. Az ötletet pedig lehet tovább fokozni dizájnos lámpák vagy kartonból készült raklap formájában. Meglepő – mert bárkinek eszébe juthatott volna – a csonthéjas gyümölcsök szárított magvával szilárdított beton. A feltalálók állítása szerint így a vasbetonnal egyenértékű szilárdságú betont állíthatunk elő, súlya azonban sokkal kisebb annál. (Íme, egy újabb „könnyűszerkezet”.)
Hazánkban ismeretlen még a „lila kukorica”. Itt ilyennel is találkozhatunk, s noha a hagyományoshoz képest kevésbé étvágygerjesztő a látványa, antioxidáns tartalma miatt funkcionális élelmiszerek előállításához ajánlják. Egészségünk védelme érdekében javasolják a gyümölcskávét, amely ugyan nem kávé – és nem tartalmaz koffeint –, mégis serkentő hatású, lila színű főzet.
Főleg busz- és kamionsofőrök számára lehet hasznos – és akár életmentő – az alvásriasztó kormányhuzat. A szerkezet eddig úgy működött, hogy rögtön sípolni kezdett, amikor érzékelte, ha a kormányt fogó sofőr kézfogása lanyhult. A találmány tesztelésekor azt tapasztalták, hogy a sípszó riadalmat kelt az utasokban, ezért újabb verzión dolgoznak: „ébresztéskor” csupán az ujjbegyet rezegteti meg egy szerkezet.
Jelenleg még beláthatatlan jövő előtt áll a Masat-1 nevű, egy liter térfogatú pikoműhold. A magyar és satellite szavakból alkotott név egy tíz centiméter élhosszúságú kockát takar, amelyet a BME egyetemistái fejlesztettek ki, s egyelőre még a lehetőségét keresik, hogyan tudják ezt az űrbe feljuttatni. A Hungaroszféra pedig – mint a neve is mutatja – magyar diákok ötlete, s egy távirányítással vezérelhető gömbrobot, amely földön-vízen (vízben) egyaránt bevethető.
Hosszan lehetne sorolni még az újdonságok listáját, amelyek közül bizonyára mindenki találhat kedvére valót. S ha ennyire ügyesnek tartjuk magunkat, kérdés, miért nem tudtunk ebből világméretű – anyagi, erkölcsi – sikert kovácsolni.
„A magyar kutatókkal az a baj, hogy miután évek hosszú munkája során kifejlesztették saját találmányukat, utána megáll a tudomány… A sikerhez szükséges új tudományt pedig menedzs­mentnek hívják. Mi ebben szeretnénk segíteni” – mondta lapunknak Erőss Diána, a kiállítás egyik szervezője.

Aranyeső Szöulban

Szöulban az ötödik alkalommal megrendezett Nemzetközi Találmányi Vásáron magyar feltalálók is szép sikert értek el. Az eseményen, melyen 35 országból több mint 600 alkotás szerepelt, a Magyar Feltalálók Egyesülete 17 találmánnyal jelent meg. A nemzetközi zsűri ítéletét követôen a magyarok öt arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel, valamint egy különdíjjal távoztak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!