Hatvan éve dolgozik, de "gatyát" még nem gyártott Fotó: V. B.
– Pista bácsi, hány éve dolgozik szabómesterként, és hogyan választotta ezt a szakmát?
– Október elsején lesz hatvanhat éve. Tizenöt és fél éves koromban mentem el tanulónak. Az unokatestvérem volt szabó, aki a szomszédságunkban üzemeltette a műhelyét, gyerekként sokat jártam át hozzá. Ellestem, amit csinált, majd én is elkezdtem varrogatni a gomblyukakat, aztán hamar megtanultam a leventesapkákat is elkészíteni. Ugye annak idején tizenkét éves kor és a katonaság között voltak a fiatalok a leventék. Nekik varrtuk ezeket a sapkákat, illetve a cserkészingeket. Akkoriban még mindenki varratta a szép ruhákat. Nem volt olyan, hogy ruhagyár, szabóságok voltak. Volt, aki vásárokra dolgozott, de mi angol úri szabóságot tanultunk. Nagyon szép volt, ahogy az ember kiszabta, összefércelte a vásznakat, kifűzte, bevasalta, ráfércelte az anyagot. Szép öltönyök születtek. Akkor még voltak urak, voltak nagyságos urak is, meg jegyzők, papok, tanítók. Tomoron az egész környék a miénk volt. Mikor eljött az ideje, hogy valami felsőbb iskolába menjek, úgy döntöttem, hogy szabó leszek, mert láttam milyen szép ez a munka. Leszerződtem, majd három évig voltam tanuló. Amikor a három évet letudtam, segédként kellett dolgoznom, gyakorolnom kellett a szakmát. Dolgoztam Diósgyőrben, egy Bem Károly nev? szabónál, aztán dolgoztam Miskolcon a Fűzinél. Három-négy évig kellett segédkednem, amikor az letelt, letehettem a mestervizsgát. Utána lehetett kiváltani az ipart és önállóan dolgozni. Így lett belőlem szabómester. Aztán nekem is lettek tanulóim, de ők már többet jártak iskolába, mint mi.
– Hogyan lehet hatvan évig úgy dolgozni, hogy közben változatlanul élvezi is azt, amit csinál?
– A szakmát szeretni kell. Ha valaki úgy választja ezt a mesterséget, hogy nem is tetszik neki, akkor nem lesz belőle szabó soha. Én világéletemben ezt szerettem csinálni. Lehettem volna közben tisztviselő, agitáltak, hogy legyek tanácselnök, meg nem tudom, még mi. Még járási propagandatitkárnak is csaltak egy időben a járási pártbizottságba, de azt mondtam: nekem van egy olyan szakmám, amit szeretek csinálni, semennyiért nem adom fel. Nem vállaltam semmi mást, nekem ez volt a szép, ez volt a jó. Nem lehetett ebből meggazdagodni, de becsületesen meg lehetett belőle élni.
– Az Ön számára mit jelent a munka?
– Az élteti az embert, nem vitás. A munka, az nagyon kell. Nem lehet úgy élni, hogy kiülünk valahova bagózni, meg a kocsmában lebzselünk. Én soha nem ittam, soha nem dohányoztam, és itt vagyok nyolcvankét évesen, jól érzem magam. Futok, szaladok, hogyha kell. Ha az ember él, akkor dolgozzon. Aki szeret dolgozni, az nem is tud munka nélkül élni. Mindegyik munkámra szívesen gondolok vissza. Például diákoknak varrtunk trapéznadrágot, amikor az volt a divat, majd később hozzánk jöttek, amikor kellettek a ballagási öltönyök. Annak mindig határidőre kész kellett lenni. Mindig volt munka, folyamatosan. Aztán, amikor vőlegények lettek, kellett a vőlegényruha. Egyet elkészítettem, szombaton volt az esküvője, már hétfőn jöttek hárman-négyen, hogy nekik olyan kellene, mint az volt, "mert az nagyon tetszett".
Eladásra soha nem dolgoztam, mindig csak megrendelésre. A megrendelő hozta az anyagot, vagy elmentünk közösen megvettük, majd megmértem, kiszabtam, megpróbáltuk, majd a végleges változat előtt csináltunk még egy próbát. Először a vásznat aláfércelte az ember, úgy volt próba, aztán amikor az ujja meg a gallér rá volt fércelve, akkor megint megpróbálta, aztán be lehetett fejezni.
– Végiggondolva eddigi pályafutását, hogyan változtak az elmúlt évtizedekben az emberek öltözködési szokásai?
– Az, ami most van a boltban, az csak gatya. Elnézést a kifejezésért, de a szaktársak csak így hívják ezeket az egyenholmikat. Egyszer bementem az egyik szabóhoz Miskolcon, mondom neki: egy öltönyt szeretnék készíttetni. "Öltönyt? Komolyan? – kérdezett vissza. – Nem kell most senkinek öltöny, gatyában járnak az emberek" – mondta nekem.
Egy öltönynek az elkészítési ideje az annak idején, amit mi kézzel végeztünk, ötvenkét óra volt. De az rá volt öntve az emberre, az ki volt ám rendesen alakítva. Még ha félig púpos volt a megrendelő, akkor is úgy kellett annak a ruhának állnia, mint ha semmi baja nem lenne az illetőnek. Addig dolgozta a vásznat az ember, hogy ha a vevőnek nem is volt jó a kiállása, de a zakónak akkor is volt formája, és jól állt az emberen. Ehhez képest most negyven perc alatt elkészítenek egy öltönyt, igaz, öt-hat embernek keresztülmegy a kezén, és összeragasztják. De azok nem szabók, csak megtanultak varrni.
– Járnak még egyáltalán az emberek szabóhoz?
– Még járnak, hogyne járnának. Azért vannak még most is olyan emberek, akik szeretik a szépet, és tudják, hogy milyen öltönyökben járt az édesapjuk. Nem mindegy, hogy összehajlik-e a mellén a zakó, és úgy néz ki, mintha valami rongy lenne rajta, vagy szépen feszül mindenhol. Régen volt két-három ünnepi öltönye egy embernek, de azokat ki is vasaltatták évente. Azok az anyagok feléledtek, ha vizes ruhán keresztül átvasalták őket. A mostanit, pedig megveszik, összegyűrődik; mint a kacat, olyan az egész.
– Milyen jövő áll Ön szerint a szabómesterség előtt?
– Most, jelen pillanatban? Sajnos semmilyen. Vannak ezek a behordott kínai meg mindenféle öltönyök, sokan ezeket hordják. Meg vannak vállalkozók, akik egyszerre kiszabnak huszonötöt, "gépeld itt össze, meg ott össze", aztán kész. Összerakják, vállfára teszik, és eladják. Nem úgy van, mint régen, hogy ha egy centivel szűkebbre kellett venni, akkor szűkebbre vettük. Mi hagytunk benne anyagot is, gondolva a jövőre, hogy ha kihízza az ember, akkor még tíz centit ki lehetett engedni belőle. Régen nem úgy volt, hogy van egy kabát, és az mindenhova jó. Nem volt jó. Ide azt lehet felvenni, oda meg azt lehet felvenni, volt különbség közte, attól függően, hogy hova ment az ember. Most már nem törődnek az ilyesmivel. Nincsenek igényeik az embereknek. Örülnek, hogy van rajtuk valami.
– Mi akkor a divat?
– A divat egy körforgás. Mindig visszatérnek a régi formák. Tíz évig megy a kétsoros öltöny, aztán jön helyette a három- vagy a négygombos, majd kezdődik minden elölről. Tízévente visszajön az a divat, ami előtte volt. Nem tudnak igazán újakat. Férfidivatban mit tudnának kitalálni?
– Most min tetszik dolgozni?
– Van néhány átalakításom, meg egy-két öltöny. Mostanában inkább csak a barátoknak meg a családtagoknak varrogatok, és sokat segítek a fiaméknak.
2004. 10. 08. (VIII/41)
