Józsinak csak egy füle van. Biciklizett a Hegy felé, mikor egy öreg Merci a felüljárón fellökte. A bicikli fennakadt a kocsin. Józsi lába meg a bicikli váza közé. A Merci nem állt meg. Az ájult Józsi feje a jobbarcával lefelé az aszfalton pattogott. Az arcán vonszolták úgy kétszáz métert a két temető közti úton, akkor égett-horzsolódott le az arcbőre csontig, ott ment ronggyá a fülkagylója és tört el több csontja. Nem állt meg a Merci. Le akarták rázni a koloncot. Tán még kacskaringóztak is hozzá. De Józsi csak nem hagyta magát egykönnyen cserbenhagyni. Beakadt. Így történt. Józsi cingár, becsületes gyerek. Önérzetes. Jóindulatú. Másfél hete dolgozunk együtt a házamnál. Egy százéves, negyven négyzetméteres hajdani lakóépületet újítunk, hogy lakható legyen megint. Mikor ma este, az udvari lámpa fényénél számoltam volna a kezébe a napszámot, Józsi tiltakozott. Hogy barátság is van a világon. Mert itt reggeli, ebéd és vacsora van, jó a légkör, szeret minálunk, és a diófa alatti asztal felé mutatott, a szieszták helyszínére. Mondtam neki, igen Józsi, az a barátság, és böktem én is a diófa felé, ez meg itt a pénz. Megható volt a tapintata, még akkor is, ha a szokásos tiszteletkörről volt szó. Árveréssel a nyakában azt mondta, fizethetek később is, hisz\' kell a pénz tüzépre. Mondtam neki:
– Józsi, nélküled nem tartanánk itt.
Mire ő: meg ne sértődjek, de nélküle tényleg nem. Mert mindenki máshoz ért. Ő például nem tudna egy levelet se megírni, sem egy novellát. Így kerek a világ – tette hozzá, a pénzt végre biztonságos helyre csúsztatva.
– Mindenkinek a saját munkájától piszkos a keze – zárta le az ügyet, aztán elindult.
Nem emlékszem az építkezés eddigi tíz napjából olyan napra, amikor Bő Józsi ne tett volna legalább egy pici kis utalást legutóbbi létélményére, egy jégveremre. Pontosabban egy tizenötezer kisméret? téglából száz éve épített szövetkezeti jégverem bontására. Eredetileg hárman álltak neki, de a második nap már ketten nem jöttek. Ahogy haladt a Józsi egyedül, egyre mélyebbről dobálta, lódította, hajigálta felszínre a tizenötezer téglát egyenként a veremből ez a jóbi tüneteket mutató karizma nélküli Jeremiás. Minél mélyebbre jutott, annál nagyobb volt a tét. Ha nem dobott elég nagyot, és a tégla visszazuhant, maradt a két karja a feje fölé fedezéknek. Aztán a tizenötezret egyenként meg is pucolta. Mert mintha Józsi feje felett is köttetett volna egy szerződés, melynek értelmében mindenét elvehetik, csak az élete maradhat. Egy teljes télen át a vermen dolgozott. Negyvenöt éves. Szétivott. Nem iszik vizet. Véres a szeme. Kézfogása satu. Szerszámai óriási becsben tartva, és valahogy minden kétkezi dolog sikerül neki, amibe belefog. "Kár a Józsiért." Leginkább ezt mondják, akik ismerik, és ebben a mondatban minden benne van. Eltelt fél év a cserbenhagyás után. Józsi még mindig mankóval járt. Ült a kocsmában. Odament hozzá egy idegen, és azt kérdezte:
– Te vagy a Bő Józsi? Téged ütöttelek el?
Semmi sajnálom vagy bocsánat, nem akartam. Semmi hasonló. Mintha azt mondta volna: "Na, érted aztán nem lett volna kár." Pedig kár a Józsiért. Árvaházban nőtt fel. Tudott a testvéreiről, de a nővérével mostanában találkozott először. A jégvermi keresményéből jutott buszjegyre. Elment a Jászságba, és egy ottani falucska Jókai utca 6. szám alatti lakóház konyhaasztalánál nem történt más: ült a két testvér egymással szemben, és csak nézték, nézték egymást, néztek közben befelé is persze, egy órán vagy kettőn át, hol sírtak, hol mosolyogtak, míg az ebéd majd leégett.
– Józsi, ha nem adod el a csiszológépet, elárverezik a házad. Csöves leszel.
– Mignon S 200. Olasz. Ha eladom, végem, mint a botnak. Az a kenyerem.
– A ház meg a fedél a fejed fölött. A csiszológépbe nem költözhetsz be. Ha elviszik a házad, kész leszel, mint a mateklecke. Ébredjél már fel.
– Minek ébredjek? Akkor se tudok semmit csinálni. De nem ismerem el a tartozást. Akkor mit csinálnak?
– Józsi, ez az árverés 9-én lesz. Kifüggesztették már a polgármesteri hivatalban. Ne jogászkodj. Késő. Az árverés jön, mint a gyorsvonat. Ott és akkor mondod majd nekik, hogy nem ismered el a tartozást? Azt hiszed, hogy ettől majd eloldalognak?
– Igazad van. De akkor sem ismerem el. Beírok a Jusztnak. A tévé ügyvédjének. Amikor a vállalattól elküldtek bennünket, a vezérigazgató aláírásával kaptam egy pecsétes igazolást, hogy nem tartozom nekik. Ez a mostani cég, ez a CD Hungary Rt., az én volt munkahelyem jogutódja.
– Ez a CD Hungary a diplomatalakásos cég?
– Az hát. Ők követelik tőlem a százháromezer forintot.
– Nem lehet, hogy valamelyik nagykövetség vetett szemet a vackodra?
– Nekik ez a százháromezer forint hiányzik. De nem tudok velük egyezkedni törlesztésről, mert se nyugdíjam, se jövedelmem. Nem vagyok hitelképes. Csak úgy vagyok. Segíts.
– Ezen csak a pénz segít. Nekem meg nincs. Ha lenne, már holnap kifizetném a saradat. Mert nagy pénz ez, de hogy ezen múljon egy ember élete, ahhoz nulla. De szokott múlni kevesebben is. Gyerekekkel kerülnek itt utcára. Hova tudsz menni, ha vége a Hegynek?
– Sehova. A vasútállomásra. De éjszakára már azt is bezárják.
Józsit hazafelé menet megverték. Mikor kiért a faluból, két alak ugrott ki kukoricásból. Összetévesztették valakivel, mert amikor már földön volt, azt mondta egyik a másiknak:
– Hagyjad már, te barom, mondtam, hogy ez a Bő Józsi!
Vitus, a kőműves (130 kg), Kicsi, a hentes, aki elég nagy és szintén barátilag dolgozott nálunk (110 kg) és Ferkó, aki ifjúsági magyar bajnok birkózó volt (110 kg) meg én (70,5 kg) holnap este meló után megkeressük Bő Józsi támadóit. A koreográfia szerint a srácok mögöttem állnak majd karba tett kézzel, és nem szólnak egy szót sem. Én beszélek. Halkan, nyugodtan, lassan csak annyit mondok nekik:
– Józsi a mi védelmünk alatt áll.
Szerintem nyomatékos jelenet lesz.
Igaza van apámnak. Mindez a nyomorúság pótcselekvése. Hiszen mit számít az a két esti pofon a közelgő árverezéshez képest? Apámnak igaza van. Ne legyen lelkiismeret-furdalásom, nem én vagyok a hibás. De miközben éppen újul egy ház, éppen egy munkában társunkká lett, szerencsétlen a maga házát veszti el végleg, visszavonhatatlanul? Hát micsoda dramaturgia ez? Mikor majd télen, az utcán kódorog, mint valami kísértet a Mignon S 200-assal (Made in Italy), esetleg megkérdezzük tőle, hogy vagy, Józsikám?
Sürgősen ki kell találni valamit.
2003. 10. 03. (VII/40)
