Templomtorony, ágak-bogak – ennyi maradt a faluból Fotók: Somorjai L.
"Marosvásárhely és Szováta között valahol félúton van Erdőszentgyörgy, na ott térjenek le jobbra" – igazítanak útba minket Kolozsvárott, a Mátyás-szobornál. A szobor mellett a Funar ásatta munkagödrök, melyek a római kori régészeti kincseket voltak hivatottak feltárni – a polgármester elképzelése szerint. Kék-sárga-piros, nemzeti szín? zászlókkal tarkított madzaggal körbekerített gödrök éktelenkednek mindenütt. Alig tudunk kikeveredni a városból, a Feleki-hegyek felé vesszük az irányt. Az újabb tekergés elkerülése végett rövidítünk: kikerüljük Marosvásárhelyet, és végigmegyünk a Nyárád folyó mentén. Az út minősége kivételesen elfogadható a gyönyörű, dimbes-dombos vidéken. Balavásár után térünk rá a szovátai útra, ahol már messziről látható a hajdan volt rendszer szürke emlékműve: a gyulakutai erőmű. Óriási kéményei némán meredeznek az égre – egy évtizede nem termel már energiát, csődbe vive ezzel a környéket is. Az erőm? végtelen kerítése láthatatlanul simul bele Erdőszentgyörgy szélébe, amelynek közepén csekély román tudásunkat összeszedve megszólítunk egy fiatal férfit. "Buona ziau!" "Jó napot!" – hangzik a válasz. "Elnézést – mondom pirulva –, a bözödi tavat meg a falut keressük." "Itt kell letérni – mutat maga mögé a férfi, és egy roppant rossz minőség? út tárul elénk. – Pecázni jöttek?" – érdeklődik tovább. "Nem, újságírók vagyunk." "Az se baj – feleli –, de a horgászást sem érdemes kihagyni, mert remek víz a bözödi, méretes pontyokat lehet fogni manapság a gát oldalában."
Macskaköves, kátyús emelkedő után hirtelen kitárulkozik a táj. Széles, a völgyet elzáró gát mögött óriási vízfelület, a környező hegyek közepéig beborít mindent. A parton gátőrház, melynek falán hatalmas tábla hirdeti: "Fürödni, szemetelni, engedély nélkül horgászni tilos!" Még vagy hat bekezdés, tiltó rendelet áll utána, de a nyelvtudásunk ehhez már kevés. Bárhogy meresztgetjük a szemünket és kutatunk a teleobjektívvel, az elhíresült templomtorony sehol se látható. Talán már összedőlt a falu maradványaival együtt? Vagy nem jó helyen járunk?
"Ugye nem fürödni akarnak?" – riaszt fel merengésünkből a gátőr, árgus szemekkel figyelve minden lépésünket. "Az nem lenne rossz ebben a melegben, de mi a falu maradványait keressük." "Ahhoz körbe kell menni, mert a völgy végében van, a hajlaton túl – de nincs azon semmi nézni való" – teszi hozzá morogva. Jó félóra autózás, rázkódás után végre feltűnik a mementóként álló torony. Közelebb érve rájövünk, hogy szinte a parton áll, alig veszi körül a víz. Idáig csak olyan fotókat láttunk, ahol a tó közepén árválkodott a torony, és mint tenger vette körül a Küküllő és a Küsmöd vize.
A csend már-már idillinek mondható, a szemben lévő hegyoldalon bárányok legelnek az egykori temető körül. Megilletődve sétálunk a parton, amikor az egyik bokor mögül kiáltás töri meg a csendet.
"Bandi, hagyd már a botokat! Kész az ebéd." Nyugdíjas házaspár, K. András és felesége horgásznak itt, a közeli Székelykereszttúrról jöttek. Rövid bemutatkozás után igyekszünk a falu sorsára terelni a szót, de András rögtön egy kérdéssel válaszol: "Maguk is sajnálni jöttek minket, vagy inkább a valóságot akarják hallani? Mert hetet-havat összehordtak már erről a vidékről, csak az igazságot nem mondja ki senki." "Sajnálatról szó sincs" – nyugtatjuk meg, így hát jöhet a sztori.
"Volt itt egy pap, aki nem akart parókia nélkül maradni, az cifrázta ki Bözöd történetét. A nyolcvanas évek közepétől öt évig folyamatosan kérlelték a falubelieket, hogy költözzenek el, mert a tavaszi árvizek miatt a völgy végében egy zárógátat kell építeni. A hetvenes években többször volt itt olyan árvíz, amely egészen Dicsőszentmártonig mindenki otthonát fenyegette. Több mint félmillió ember volt veszélyben. Nézzék – mutat körbe –, kopasz itt minden hegy, tavasszal, hóolvadáskor szinte egyszerre folyik bele ez a rengeteg hólé a patakokba. Akkoriban megállás nélkül söpört végig az egész Küküllő mentén az ár. A völgy feltöltését vízzel 1989 októberében fejezték be, és akkor költöztették ki a hatóságok azt a még itt maradt három-négy családot, akik ragaszkodtak házaikhoz. Az idevalósiak nagy része tudta mi az igazság, és éveken át folyamatosan mentek el a faluból, mivel nem volt értelme az akkori hatalommal ujjat húzni. Aki korábban ment, nyilván jobban járt, hiszen a pénz akkoriban ért még valamit: azért az összegért, amit kárpótlásként kaptak, máshol házat lehetett venni. Dióhéjban ez a történet, a többi – higgyék el – csak legenda."
Elköszönünk, majd a még álló épületek irányába indulunk. Útközben furcsa emlékm?be botlunk az út mentén. Ez az emlékfal, vagy ahogy a helybeliek hívják, a siratófalfelirat hirdeti a falu létét és megszűntét. A település szárazon maradt felvégén hat-nyolc romacsalád a romokból épített apró, vakolatlan téglaházakat. Tyúkok, csirkék, viseletes lovak és egy szakadt Audi – ezek a vagyontárgyak, amit fel tudnak mutatni. A tó körül egyébként a tiltás ellenére több fürdőzőt láttunk a rekkenő hőségben, pedig évről-évre arról szólnak a híradások, hogy tucatnyi áldozatot követel a kerítés és a falmaradékokat rejtő sáros víztömeg.
Tökfejek, boszorkányok, szellemek és csontvázak: honnan ered a Halloween valójában?
Több ezer éves hagyományokból épül fel a pogány szelleműző ünnep »
‘56 egy párizsi gyermek szemével
Külföldön is hatalmas izgalommal követték az akkori eseményeket »
Újév, rettenetes napok és a bűnbánat ereje
A rós hásánát követő időszak a önvizsgálat, bűnbánat, bűnvallás és a megtérés ideje »