hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Keszthelyi rompolitika
Gyuga Pál, mindenkivel hadilábon

2000. 07. 08.
"Családapaként, üzletemberként, de egyszer? polgárként is arra törekszem, hogy családi, üzleti és közösségi kapcsolataimban is olyan erkölcsi értékeket képviseljek, amelyekre alapozva együttes erővel mind egyéni, mind családi, vallási és nemzeti síkon megteremthetjük azt a biztos jövőt nyújtó polgári Magyarországot, amelyben gyermekeink, unokáink biztonságban nőhetnek fel, és képességeiket kibontakoztatva sikeres, boldog életet építhetnek fel" – áll Gyuga Pál kampányanyagában, amelyet az 1998-as országgyűlési választások idején olvashattak Zala megye 3. számú választókörzetének lakói a Fidesz-MPP jelöltjéről.



A varroda helye. Gyár állott, most kőhalom    K. M.

A több mint húsz éve Keszthelyen élő vállalkozó a névtelenségből tűnt fel az
országgyűlési képviselő-választás idején, és azóta túlnyomórészt nem jó
hírek keringenek róla választókörzete nagyobb városában és környékén. Gyuga
Pál 41 éves üzletember, szülei, nagyszülei mezőgazdasági gazdálkodók voltak, ő
maga a Pannonhalmi Bencés Gimnázium után a Pannon Agrártudományi Egyetem keszthelyi
karán szerzett diplomát. Az MTA Tudományos Minősítő Bizottság ösztöndíjasaként
1990-ben védte meg egyetemi doktori értekezését.

Vállalkozó szellem? és ötletgazdag embernek ismerték meg azok, akikkel az üzleti
élet kapcsán találkozott; míg mintegy másfél évtizeddel ezelőtt a strandon árult
főtt kukoricát, a 90-es években – szintén agrármérnök – feleségével együtt
egy sikeres, az élelmiszeriparhoz is erősen kötődő családi vállalkozást hoztak
létre: a Richter Kft. – amelynek jogutódja a Seiffert Rt. – elsősorban élelmiszer
export-importtal foglalkozott sikeresen.

A cég jól prosperált, és Gyuga Pálnak rendszerint – elsősorban emiatt – sok
irigye támadt. Időközben felkeltette érdeklődését az ingatlanpiac, és több nagy
érték? ingatlant felvásárolt, melyek egy részét hitelből vette meg, és állapotuk
miatt szinte mindegyikre költenie kellett. Egyes vélemények szerint rájött arra, hogy
jogilag bizonytalan ingatlanokat ár alatt megvásárolva, majd rámenős technikával a
"gordiuszi csomókat" elvágva nagy nyereséget lehet elérni. Ez igaz is, de agilis
fellépéssel, "mindent meg tudok oldani" mentalitással sem garantálható a siker
minden esetben – mondják az üzleti életet ismerő helyi gazdasági szakemberek.
Korlátok vannak és lehetnek – teszik hozzá.

1997-ben szerződést kötött a keszthelyi önkormányzattal, hogy cége egy régi
épületből kialakít 12 önkormányzati lakást, és mellette felépíti a városi
könyvtár új épületét. A lakások átadása időben megtörtént, azonban a
könyvtárra sokáig várni kellett. Féléves csúszás mellett perek is elindultak a
két fél között egyrészt a kötbér tekintetében, másrészt Gyuga Pál követelése
miatt. Gyuga Pál harmincmilliós többletberuházást hajtott végre az ingatlanon, és
ennek megfizetését kérte a várostól. Bár a perek még ma sem zárultak le, Gyuga
Pál egy ízben úgy fogalmazott, hogy ezzel a vállalásával százmillió forintot
"ajándékba adott Keszthelynek".

A város lakói tehát ezen ügy kapcsán ismerkedhettek meg először a későbbi
képviselő nevével, mivel a hosszas huzavonával a helyi sajtó is rendszeresen
foglalkozott. Noha a közvélemény nagy része ebben a kérdésben nem Gyuga Pál mellett
állt, az országgyűlési képviselő-választásnál neki szavaztak bizalmat. Fél
évvel később – akkor még tervekkel tele – azt nyilatkozta, hogy a város
vezetésével jó a munkakapcsolata, és úgy látta, hogy a város jövőjét,
fejlesztését meghatározó kérdésekben "már a kezdetekkor tapasztalt összefogás
lesz a jellemző". Jó egy évvel később, ez év márciusában azonban már másként
látta a helyzetet. A Keszthely és Vidéke hasábjain adott interjúban elmondta, hogy
Keszthelyen tradíció – merthogy korábban is így volt –, hogy az országgyűlési
képviselő és az önkormányzat között nincs meg az együttműködés. Több fórumon
is hangoztatta, hogy elsősorban a város fideszes alpolgármesterével van rendszeres
konfliktusa, aki politikai téren is igyekszik neki kellemetlenségeket okozni. (Van, aki
szerint a helyére, azaz a honatyai tisztre pályázik.) Gyuga a híresen hírhedtté
vált Köbtex ingatlanügy kapcsán tartott sajtótájékoztatón mintegy "kieresztve a
gőzt" beszélt a város ismert személyiségeivel való konfliktusairól, név szerint
konkrét vádakkal illetve őket, hogy mit tettek, illetve mit nem tettek. A sajtó
kérdésére kijelentette, hogy állításaiért vállalja a felelősséget. Amikor
azonban a helyi televízió szerkesztői a vágatlan felvétel műsorra tűzése mellett
döntöttek, Gyuga Pál visszavonta hozzájárulását.

Amikor felkerestük, hogy interjúban fejtse ki álláspontját, csupán az
időpont-egyeztetés maradt függőben. Néhány nappal később már nem akart
nyilatkozni. A közvéleményt is foglalkoztató ingatlanüggyel kapcsolatban annyit
mondott nekünk: elkeserítőnek tartja a helyzetet, hogy Magyarországon nincs
jogbiztonság. Tovább kíván lépni, és ezután az üzleti élettel, és nem a
médiával akar foglalkozni.

Úgy tűnik, a képviselő idegeit alaposan megviselték az eltelt hónapok, és
állítása szerint – amit több helyütt is többször elmondott – társasága
gazdasági helyzetét is érzékenyen érintette a Balatontexttel vívott háború. A
Fidesz-frakcióból kilépett, egyes vélemények szerint azért, mert amúgy is
kizárták volna. Ergo: politikai pályafutása belátható időn belül véget ért.

A kétszer privatizált, porig rombolt telek

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!