hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Emberségből jeles
Beszélgetés Somody Imrével, az Év Emberével

1998. 12. 19.
Glatz Ferenc történész, a zsűri elnöke szerint dr. Somody Imre azzal érdemelte ki az elismerést, hogy nemcsak a gazdasági életben bizonyult sikeresnek, hanem emberségből is jelesre vizsgázott. Pályáját a Chinoin Gyógyszergyárban kezdte 1981-ben. 1988-ban létrehozza a Pharmavit Rt.-t, 1996-ban az "Év Menedzserévé" választják. Közel 300 millió forintért Veresegyházán létrehoz egy egészségügyi központot. 1997-ben feleségével együtt 50 ezer dollárt ajánl fel a Bólyai Díj megteremtésére. Mostantól Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági tanácsadója.



Dr. Somody Imre. A miniszterelnök is kíváncsi a véleményére    Fotók:
Somorjai László

– Ön szerint hogyan lehet a sikert a gyakorlatban tartós folyamattá tenni?

– Számomra az egyik legizgalmasabb kérdés az, hogy vajon hol húzódik az ember
teljesítőképességének a határa. Egy sportpéldával élve: Egerszegi Krisztinát
soha nem arra trenírozták, hogy egytized másodperccel ússzon jobban, mint a
konkurencia, hanem arra, hogy az adott szituációban hogyan tudja a maximumot kihozni magából.
A kettő között óriási lehet a különbség. Szerintem ahhoz, hogy a sikert hosszú távon
célul tűzzük ki, ez a hozzáállás feltétlenül szükséges. Ha ezt a szintet tartósan
megközelíti valaki, majdnem biztos, hogy sikeres lesz, egyszerűen azért, mert kevesen
képesek e szint megközelítésére.

– Ezt a mércét Ön mindenkivel szemben felállítja?

– Gondolja csak el: minél nagyobb csúcsokra igyekszik az ember, annál nagyobb csúcsok
elérésére képes kollégákkal kell együtt dolgoznia. Az ugye evidens, hogy az ember
csak úgy, önmagában leledzve a világban nem tud sikert elérni. Ehhez csapatmunka
kell. A csapatot pedig ugyanolyan következetesen kell fejlesztenem – mennyiségben is,
minőségben is –, mint ahogy a termékemet, a gyáramat, a piacomat fejlesztem. Különben
csak lehúznánk egymást. Tudja, én soha nem embereket keresek munkára, tehát én nem
egy jó pénzügyest keresek a gyárba, vagy egy jó orvost a kórházba, hanem mindig
csapattársat keresek. Abban a pillanatban, amikor az ember nagyban akar játszani, és
ide emeli a mércét, a legdöntőbb momentum az együttműködő képesség. Az, hogy a látásommal,
ha úgy tetszik, a víziómmal tud-e azonosulni és együttműködni az illető. Természetesen
tudás is kell, de a legfontosabb, hogy a stábom minden tagja olyan kérdéseket tudjon
feltenni, és erre olyan kreatív válaszokat tudjon adni, amivel minőségi ugrásokat
tehetünk. Így aztán nem kell bejárnunk az összes utat. Valahol ez az, amit én
folyamatosan átélek. Azt kell mondjam magának, sokan szeretnének velünk együtt
dolgozni Veresegyházán, szeretnének részesei lenni a sikereinknek, és nagyon nehéz
megmondanom a jelentkezőknek, hogy adott esetben nem arról van szó, hogy hány
egyetemet végzett, van-e doktorija, vagy hány nyelven beszél, hanem arról, hogy
alkalmas-e arra, hogy közreműködjék egy adott víziónak a megjelenítésében és
megvalósításában. A következő pár évnek az lesz a nagy kihívása számomra, hogy
hogyan fogom tudni egyre inkább alkotótárssá tenni a stábom minden tagját.

– Mi az Ön üzletfilozófiája, management-filozófiája?

– Magyarországon a 80-as évek közepén evidens volt, hogy a szaktudás ötször
magasabb szinten volt, mint a management-tudás. Éppen ezért én az egyetem után – közgazdászként
végeztem – elkezdtem management-szervezést, informatikaszervezést és kommunikációt
tanulni. Kicsit nagyképűen azt mondhatnám, elkezdtem "az emberrel" foglalkozni. Ez
a folyamat engem ahhoz segített hozzá, hogy megtanuljam: igazából az összes valós,
nagy horderej? döntés nem szakmai szinten, szakmai területen, hanem az emberi
viszonyok szintjén dől el, és emberi tényezőkön múlik. A 80-as években Magyarországon
az alapvető döntések azért fulladtak kudarcba, mert az emberi megvalósíthatóság
csekély volt. A társadalom, a politika addig-addig alkudtak egymással, amíg szétfolytak
a dolgok. Tudniillik a sikerhez vezető úton csak nagyon célirányos kompromisszumokat
lehet kötni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!