hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Interjú Németh Sándorral, a Hit Gyülekezete vezető lelkészével
Nyitott marad az ajtónk

1998. 10. 10.
– Lelkész úr, a Hit Gyülekezetéről az utóbbi hetekben többen azt állították, hogy a közösség a romlás állapotában, a szétesés küszöbén áll. Mások a kialakult feszültségeket és a gyülekezetből való eltávozásokat a felgyorsított intézményesülés, s a szervezeti átalakítás következtében létrejött személyi és érdekellentétekkel magyarázták. Ön szerint a Hit Gyülekezete szakadáson vagy örömteli változáson megy keresztül ?

– Gyülekezetünk egyszerre megy át fájdalmas, sajnálatos, valamint örömteli változáson. Az átalakulás fájdalmas része az, hogy némelyek elfáradtak, elveszítették türelmüket a régóta fennálló átmeneti időszak finisében, amelynek során erőltetett ütemben – néha kapkodva – zajlott a gyülekezet intézményeinek megalapítása, a Hit Park létrehozása, s ezen belül a Hit Csarnok építése. Az örömöt pedig az jelenti, hogy ezek a számunkra fontos célkitűzések megvalósulni látszanak. Fiatal intézményeink életképesnek bizonyultak, megszilárdultak, a Hit Csarnok gyakorlatilag készen áll, egyházunknak végre saját otthona van. Örömre ad okot az is, hogy a hívők döntő többsége a megpróbáltatások közepette is hűséges maradt gyülekezetünkhöz.

– Úgy tűnik, hogy nagy árat fizet a Gyülekezet ezért az átalakulásért. Ön szerint elkerülhető lett volna-e ez a fájdalmas közjáték?

– A kérdésre a világos választ a jövő adja meg. Jelenleg úgy látom, hogy több körülmény is szerepet játszott a kialakult feszültségekben: az elmúlt két évben a fő hangsúly a Budapest Sportcsarnokban tartott rendezvényeinkre, valamint az építkezéshez szükséges pénzösszeg előteremtésére helyeződött. Ezek mellett sor került több vidéki gyülekezeti ház építésére, a Bornemisza Péter Általános Iskola és Gimnázium, az alsótekeresi gyermek- és ifjúsági tábor, a Hetek cím? hetilap alapítására, és a Szent Pál Akadémia akkreditációja is most zajlik. Ezek a feladatok az én figyelmemet, időmet is lekötötték. Emiatt halogattam bizonyos személyi kérdésekkel, a közösség strukturális problémáival való foglalkozást a Gyömrői úti Hit Csarnokba való átköltözés utáni időre. A Hit Gyülekezete társadalmi–gazdasági szempontból nézve fennállása óta sohasem működött konszolidált keretek között. A 80-as években üldöztek bennünket, majd a rendszerváltás utáni első négy évben továbbra is adminisztratív akadályokba ütközött a tevékenységünk.
Ebben az időben több hecckampánynak voltunk a célpontja. Csak az utóbbi három évben adatott meg számunkra az a lehetőség, hogy anyagi erőinket koncentráljuk. Utólag úgy látom, hogy szükség lett volna az ezen idő alatt felhalmozódott vélt vagy valós sérelmek, frusztráltságok, valamint a gyülekezet vezetésével kapcsolatos dilemmák alaposabb megbeszélésére még a tavalyi évben. A parlamenti választás eredménye által kiváltott kudarcélmény hatására ugyanis a megoldatlan és kibeszéletlen problémák felnagyítva és eltorzítva jelentek meg, és mindez összefonódott szubjektív érdekekkel, pozícióharccal. A választások után bizonyos, már régebb óta felmerült strukturális változások szükségességét olyan ultimátumszer? és fenyegető hangnemben fogalmaztak meg némelyek, amelyből már kitetszett, hogy a jobbítási szándék csupán ürügyül szolgál egy kemény hatalmi harchoz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!