Farage személyében korántsem egy zöldfülűről, politikai hullócsillagról beszélünk: mindössze 14 éves volt, amikor a brit Konzervatív Párthoz csatlakozott. Kezdetektől fogva euroszkeptikus lévén, a Maastrichti Szerződés aláírása után otthagyta a pártot, majd csatlakozott a nacionalista Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjához, aminek a színeiben 1999-ben az Európai Parlamentbe jutott, és azóta is ott képviselő. 2016-ban a Politico az ötödik legbefolyásosabb EP-képviselőnek és az egyik legkiválóbb szónoknak ítélte. Élesnyelvű és szellemes beszédeivel belülről kritizálja a brüsszeli technokráciát. Most ismét meglepő győzelmet aratott.
Brexit
A 2016-os népszavazás kimenetele a legtöbb elemző szerint nagyban Farage személyén múlt. A The Daily Telegraph egyenesen azt írta: „Farage beírta magát a történelembe: az ember, aki kivezette Nagy Britanniát az Unióból”. A kampány során David Cameron azt mondta, hogy a választópolgároknak két lehetőségük van: vagy az ő (tehát Cameron) Egyesült Királyságát, vagy Farage verzióját választják. A Brexit sikeres megszavazása után maga Farage úgy nyilatkozott, hogy ezzel most már mindent elért az életében. A váratlan fordulat ezután következett be: lemondott pártelnöki tisztségéről, mondván, most, hogy visszaszerezte Britanniát, itt az idő, hogy az életét is visszaszerezze.