Oroszország, Törökország és Irán vezetői az elmúlt néhány évben több formációban és fórumon is összegyűltek, hogy az országaik közti együttműködésről és a szír helyzet megoldásáról tárgyaljanak. Kooperációjukkal együtt beindították az Asztana-folyamatot 2016-2017 fordulóján, amely szintén a szíriai polgárháború lezárására és Szíria stabilizálására törekvő, eleddig eredménytelen genfi ENSZ béketárgyalásoknak kíván kiegészítője, az irániak ambíciói szerint inkább alternatívája lenni. A folytatólagos tárgyalások az azonnali tűzszünetet és a politikai helyzet stabilitását kívánják kieszközölni Szíriában. A folyamat részeként az orosz, a török és az iráni tárgyalófelek, köztük az országok diplomatái, külügyminiszterei, illetve államfői is többször összeültek. Az utóbbinak, vagyis Vlagyimir Putyin orosz, Haszan Rohani iráni és Recep Tayyip Erdoğan török elnök találkozóinak egyik legemblematikusabb helyszíne a Fekete-tenger partján fekvő Szocsi, ahonnan a politikai trió elnevezése is ered.
Legutóbb április 10-én Moszkvában gyűlt össze a három ország nemzetgyűlésének külügyi bizottsága, hogy „a térség békéjéről, biztonságáról és stabilitásáról” tárgyaljanak. Ez az alkalom volt az első, hogy a három hatalom parlamenti szinten találkozott. A cél egy: lehetőség szerint az ENSZ által is elismert alkotmányozó bizottság felállítása Szíriában, amely révén az ellenzék, az Aszad-rezsim és a közvetítő országok képviselői új alkotmányt szövegeznének meg a jövőbeli demokratikus választásokhoz.