Az arányos képviseleti rendszerek között az izraeli az „extrém” típusba tartozik (szemben a „mérsékelt”-tel), mert egyetlen, nemzeti szintű körzetben zajlik, alacsony a bekerülési küszöb, és a
120 parlamenti helyet a pártokra leadott szavazatok arányában, zárt listák alapján osztják ki (nyílt listán a választók döntik el a jelöltek sorrendjét). Ebből adódik, hogy a jelölteknek nem kell az újraválasztásukhoz egy helyi közösség támogatásáért megdolgozniuk; kisebb radikális csoportok is könnyen bejuthatnak és koalíciós partnerekként jelentős tényezővé válhatnak; valamint a választók nem konkrét politikusokra adják le a voksukat. Mindezek tetejébe egy 1958-ban elfogadott törvény lehetővé teszi, hogy a Kneszet a miniszterelnök kezdeményezésére, a képviselők többségének támogatásával feloszlassa magát.
Ezért nagyon vegyes és népes a politikai mezőny – gombamód alakulnak új formációk, de ugyanolyan gyorsan el is tudnak tűnni. És ezért olyan gyakori, hogy a koalíciós harcok miatt ellehetetlenült kormány feloszlatja magát. Sőt, maga a koalíció létrehozása is a legtöbb esetben hosszas pozícióharc eredménye (2015-ben Netanjahu a határidő lejárta előtt két órával tudott működőképes kormányt összeállítani).
2019.03.14. (XXIII/11)
