hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Amikor a jog a demokrácia ellen fordul
Miként ássa alá a deep state jogi páholya a jogállamot?

2019. 12. 05.
A liberális jogrend demokratikus deficitje olyan jogi háttérhatalmat termelt ki, aminek sem választói legitimitása nincs, és a közérdeket sem szolgálja. Eljárásuk rendszerint azt közvetíti nemzeti vezetők felé, hogy hiába szavaz rájuk a többség, a jogi oligarchia vasökle akkor is le fog csapni rájuk.

A posztmodern politikatudomány kénytelen a liberális demokrácia széleskörű válságával foglalkozni. A Journal of Democracy három évvel ezelőtti kutatása arra jutott, hogy a nyolcvanas években született generáció óta döbbenetes mértékben zuhant azok aránya, akik alapvető fontosságúnak tartják, hogy demokráciában éljenek. Nem is csoda: a liberális demokrácia, amiben éltek, fokozatosan elvesztette mind liberális (hatalmi ágak szétválasztásán alapuló), mind demokratikus (népi legitimitáson alapuló) jellegét. Mindemellett persze demoralizálóan hatott Kína nemzetközi porondra lépése, mivel a kommunista párt megtörte a demokratikus monopóliumot a gazdasági fejlődésben résztvevők között. A következő generációk sorra olyan politikai irányokat támogattak, akik a globalizmus szellemében osztották meg hatalmukat pénzügyi megaszervezetek, bizottságok, bankok és vállalatok között, akikkel sikeresen vették célba a nemzeti demokráciát.

A régi recept: a Rousseau-i társadalmi szerződés, a Montesquieu-i hatalommegosztás, az emberi jogok és a jogállamiság mára nem működik. Miközben a főáramú sajtó sikeresen agitálja a többségi társadalmat a nemzeti gondolat ellen, a jogászvilágnak egy háttérben tevékenykedő jurisztokráciája jelent meg, és vált dominánssá. Ez az újfajta szakértői oligarchia jogi eszközöket vet be azok ellen, akik a globalista világnézet áldemokratikus rendszerébe nem illeszkednek be: a „populisták”, a „nemzeti politikusok”, a „keresztény demokraták” és más politikai eretnekek ellen. Ezt látjuk az alapjogok túldimenzionálásában, ez nyilvánul meg egyes nacionalista politikusokkal szemben elindított korrupciós eljárásokban, vagy olyan népakaratok hátráltatásában, mint a Brexit.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!