hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kormányválság az újságíró-gyilkosság után Szlovákiában
Olasz maffiaexport

2018. 03. 08.
Tisztázatlan eredetű pénzeket fektetnek be, uniós támogatásokat kapnak, és a legmagasabb kormányzati kapcsolatokkal rendelkeznek Szlovákiában olasz maffiózók – derítette ki az a szlovák oknyomozó újságíró, akit jegyesével együtt agyonlőttek.

A mindössze 27 éves Ján Kuciakot (képünkön) – aki fiatal kora ellenére az egyik legjelentősebb szlovák hírportál, az aktuality.sk oknyomozója volt – és vele egykorú menyasszonyát, Martina Kušnírovát vélhetően február 21-én gyilkolták meg nagymácsédi otthonukban. A májusi esküvőjükre készülő párt legalábbis aznap este érték el utoljára telefonon rokonaik – a rendőrség pedig négy nappal később a család bejelentése nyomán találta meg holttestüket családi házukban. Jánt mellkason, Martinát pedig hátulról fejbe lőtte az elkövető.

Munkatársai szerint az a legvalószínűbb, hogy meggyilkolása készülőben lévő új cikkével függ össze, amelyben annak járt utána, hogy miként telepedtek meg a hírhedt olasz maffia, a ‘Ndrangheta emberei Szlovákiában. „Itt kezdtek üzletelni, támogatásokat igényelni, EU-s alapokat felhasználni, de legfőképp kapcsolatokat építeni a politikában befolyásos emberekkel – és ez a kapcsolatépítés nem kerülte el a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalát sem” – írta be nem fejezett, ám halála után megjelentetett cikkében. Az általa feltárt történet egyik főszereplője a ‘Ndrangheta bölcsőjének számító Calabriából származó Antonino Vadala. A férfi több maffiaügyben is érintett volt Olaszországban, ám a felelősségre vonás elől elmenekült, és Kelet-Szlovákiában talált menedékre.

Olasz meló

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!