hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megsértődni könnyebb
Mit mondott Abbász Herzl Tivadarról?

2018. 02. 15.
Mahmúd Abbász igen megharagudott Donald Trumpra. Az ok? Az elnök Jeruzsálem helyett egy külvárosi falut ajánlott palesztin fővárosnak.

 

Legalábbis ezt állítja a Palesztin Hatóság elnöke, aki szerint a hozzájuk eljuttatott amerikai béketervben a leendő palesztin állam fővárosának a Jeruzsálem mellett, de az izraeli főváros közigazgatási határain kívül fekvő Abu Disz települést javasolja. A Fehér Ház nem erősítette meg Abbász kijelentését, igaz, nem is cáfolta azt. Donald Trump december elején tett bejelentése, amelyben elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, nem foglalt állást a városra vonatkozó palesztin igényekről, csupán annyit mondott, hogy a feleknek közösen kell meghatározni a város határait.

De ha az amerikai béketerv valóban a 12 ezer lakosú arab falut nevezi ki palesztin fővárosnak, akkor ezzel semmi újat nem javasol. Korábban ugyanis már az izraeliek is felajánlották Abu Diszt, sőt a palesztinok de facto el is fogadták ezt. A település ugyanis 1995-ben az oslói megállapodás keretében palesztin fennhatóság alá került, és kedvező földrajzi elhelyezkedése miatt a Palesztin Hatóság (PH) ide helyezte a Kelet-Jeruzsálemmel kapcsolatos hivatalait. A kilencvenes évek vége felé úgy tűnt, a PH is elfogadja Abu Diszt közigazgatási központnak, és meg is kezdték a Palesztin Törvényhozás új épületének felépítését. A 2000-ben tudatosan előkészített intifáda után azonban Arafat, majd Abbász is áttért arra a politikára, ami minden tárgyalást és kompromisszumos megoldást elutasít. Ennek jegyében felhagytak az építkezéssel Abu Diszben, nehogy úgy tűnjön, mintha beletörődnének a ”majdnem-Jeruzsálem” fővárosba. A településen közel húsz éve megállt az idő, csakúgy, mint a PH felügyelete alatt álló területen általában.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!