hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Harmincéves háború
Így dolgozik egy keresztényellenes kampányszervezet

2017. 11. 09.
1981 óta működik az amerikai lobbicsoport, amely küldetésének tekinti a konzervatív keresz­tény lelkészek elnémítását a közéletben. Az ultraliberális szervezet anyagait Magyarországon is használják, legutóbb a Heti Válasz főszerkesztő-helyettese, Szőnyi Szilárd írt lejárató cikket ezek alapján a CBN televízió alapítója, Pat Robertson ellen. Most a People for the American Way (PfAW) két vezetője is nyilatkozott a Heteknek, és ebből kiderül, harcuk fő oka, hogy a befolyásos evangéliumi egyházi vezetők ellenzik az LGBT-jogok és az abortusz kiterjesztését.

 

„Több mint 1300 keresztény rádióállomás sugároz vallási programot, és a lista hetente egy újabbal bővül. Emellett sok tucat helyi televíziós és rádió ad teret evangélistáknak, akik (…) ugyanazt a szélsőjobboldali, fundamentalista álláspontot képviselik, miközben támadják azokat, akik nem értenek egyet velük” – ezzel indokolta 1981-ben Norman Lear televíziós producer, miért alapította meg a People for the American Way (Emberek az Amerikai Útért, PfAW) elnevezésű szervezetet, amely az evangéliumi kereszténység társadalmi-politikai hatásának visszaszorítását tekintette (és tekinti ma is) fő célkitűzésének.

Lear nevéhez akkorra már számos sikeres tévésorozat fűződött, köztük a 65 milliós nézettségű Maude című program, amely 1972-ben történelmet írt azzal, hogy a címszereplője volt az első pozitív amerikai televíziós karakter, aki a sztorija szerint önként az abortuszt választotta a gyermekvállalás helyett. Mint 1986-ban Lear a Los Angeles Times-nak adott interjúban elmondta, politikai aktivitása szakmai eredetű. 1981-ben egy olyan mozifilm forgatókönyvén dolgozott, amelyben New York-i álruhás rendőrök keresztény lelkészeknek adják ki magukat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!