hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Hamis Európa”
Tiltakozás Brüsszel történelmi revíziója ellen

2017. 10. 26.
Az Európai Történelem Háza néven idén nagyszabású állandó kiállítás nyílt Brüsszelben. Az 56 millió eurós projekt az EU történetének hivatalos múzeuma, de a „hamis Európa-kép” miatt már több világhírű tudós nyilatkozatban tiltakozott.

Az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani nyitotta meg májusban az Európai Történelem Házát, amelynek célja az alapítók szerint, hogy bemutassa mindazt, „ami közös kincsünk, és amit együtt átéltünk. Nemcsak a történelemről szól, hanem az európai identitásról és az európai emlékezetről” – mondta Tajani az ingyenesen látogatható múzeum megnyitóján.

A rendkívül elegáns Art Deco épületben azonban Európának egy nagyon egyoldalú történelme jelenik meg, konkrétan a brüsszeli alkotók a háromezer éves múltból a kereszténységet egyszerűen száműzték, illetve ami utalás megmaradt, az gyakorlatilag csak negatív példaként szerepel. A legelső teremben például, amely Európának a földrajzi meghatározásával foglalkozik, bemutatják a Kr. u. (a kiállításon „természetesen”: i. sz.) 2. században élt görög térképész, Claudius Ptolemaios világtérképét, amely valóban meglehetős pontossággal ábrázolja a kontinentális Európát és a Közel-Keletet. A következő képen viszont egy középkori szimbolikus „térkép” szerepel, amely Szűz Mária képében mutatja be Európát. A brüsszeli múzeum ebből azt a következtetést vonta le, hogy a „középkorban készült térképek gyakran félretették a földrajzi pontosságot a keresztény üzenet és szimbolizmus kedvéért”.

Az európai örökséget bemutató terem a felvilágosodás korát nevezi „vízválasztónak”, ami megnyitotta az utat Európa kulturális és politikai fejlődése előtt. „Az ész és a racionális gondolkodás hangsúlyozásával drámai fejlődést inspirált a tudományban, filozófiában, társadalomban és politikában” – írja a múzeum online tárlatleírása. Az „Európai emlékezet” című tárlat a következő személyeket állítja a középpontba: Anna Frank és naplója, François Mitterand és Helmut Kohl közös verduni koszorúzása, valamint Vlagyimir Iljics Lenin mint a sztálinizmus áldozata, akinek számos fotójáról kitörölték a forradalmi harcostársak, mint például Trockij és Kamanyev alakját. (Leninről a brüszszeli kiállítás csak szépet és jót mond, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a bolsevik vezető nevéhez fűződik a vörös terror intézményesítése és az első koncentrációs táborok felállítása – amit Sztálin csak átvett a korán elhunyt Lenintől.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!