hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elhalasztott függetlenség, bizonytalan jövő

2017. 11. 09.
Egyelőre nem tudni, hogy milyen haszonnal járhat a spanyol ellenállással szemben kiharcolt katalán népszavazás: a függetlenséget nem kiáltották ki, de ha ezt meg is tennék, komoly problémákkal szembesülne Európa legfiatalabb állama.

Kedd este ismét hatalmas tömegek mozdultak meg a katalán fővárosban, ezúttal a katalán elnök, Carles Puigdemont parlamenti felszólalására várva; a vezető megkésett beszéde azonban nem hozott katarzist. Puigdemont mondhatni diplomatikusan kitért a független Katalóniát kihirdető drasztikus nyilatkozattétel elől. Csak közvetetten szólt a katalán kiválásról, melyet szerinte igenis megszavazott a nép, ugyanakkor fel is függesztette ennek azonnali végrehajtását néhány hétre. Mindazonáltal kifejezte, hogy Katalónia elnyerte a jogot egy független állam megalapításához, és a szavazás fényében már semmilyen más paradigmát nem hajlandóak elfogadni, ugyanakkor a kialakult feszültségen enyhíteni kíván. Ennek megfelelően dialógust kezdeményezett a spanyol központi kormányzattal a következő hetekre nézve, hogy kiutat találjanak az alkotmányos zsákutcából. Egyúttal persze elítélte Madrid reakcióját, különösen a szavazást szabotáló rendőri erőszakot.

A spanyol alkotmányos és politikai válság tehát még közel sem oldódott meg. Nemzetközi jogi szempontból kutyaszorítóba kerülne a független Katalónia, mivel mind Spanyolország, mind az EU támogatása nélkül kellene önálló lábra állnia. Az unió ugyanis egyértelműen kijelentette, hogy nem támogatja a kiválási törekvéseket, és a spanyol kormányzat és alkotmányos rend oldalára állt. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint a függetlenség kihirdetésének semmi értelme, csak a párbeszédet lehetetlenítené el. A francia és német vezetés külön is megerősítette, hogy Katalónia magára marad, ha elszakad.

Ez gazdasági szempontból is válságos helyzetbe sodorná a jelenleg a spanyol és az uniós átlagnál is jobban teljesítő spanyolországi tartományt, aminek előszelei már most érezhetőek: egyes milliárdos cégek bejelentették, hogy áthelyezik székhelyüket Madridba (bár e tekintetben Barcelona polgármestere optimista: nem hiszi, hogy tömeges jelenséggé válna). Arról nem is beszélve, hogy még ha elölről is indíthatná az EU-s csatlakozást az újdonsült állam – a spanyol vétó ellenére -, átmenetileg elesne a közös piac és a szabad mozgás nyújtotta előnyöktől, illetve az EU-s kohéziós alapból jelenleg befolyó milliárdoktól. Ez a régiós kormányzat 42 milliárd eurós tartozásának fényében még inkább megfontolandó körülmény.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!