hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A sokat szenvedett kurdok függetlenedési törekvései
Nemzet születik?

2017. 09. 28.
Történelmi pillanat – megtartották a függetlenségükről szóló vitatott népszavazást az Irakban élő kurdok. A voksolást Irak mellett, a saját kurd kisebbséggel rendelkező Törökország és Irán ellenezte a leghevesebben, de a nyugati országok többsége sem támogatta. Helyszíni beszámolók szerint a színfalak mögött azonban a legtöbb ország elfogadta azt a tényt, hogy a független kurd állam létrejön. Az viszont biztos, hogy az önállósodás hosszú és lassú folyamat lesz.

„100 éve várunk erre a pillanatra” – mondta sok kurd, amikor a szavazóurnák elé járult a héten az Irakhoz tartozó kurdisztáni térségben. A voksolás a függetlenedésről szólt, igaz az eredmény nem kötelező érvényű, vagyis a régió nem lesz automatikusan önálló állam. Ennek ellenére a helyiek számára óriási jelentőséggel bírt a referendum, ezt tükrözi a magas részvételi arány is. Novák András, az ATV helyszíni tudósítója a Heteknek arról számolt be, hogy rendkívül örömteli hangulatban zajlott a voksolás, sokan képesek voltak órákat is sorban állni, hogy leadhassák a szavazatukat. A kurd fővárosban, Erbílben még ünnepségeket is tartottak, amikor a szavazóhelyiségeket bezárták.

Évszázados küzdelem

A kurdok a negyedik legnagyobb etnikai csoport a Közel-Keleten, önálló államra azonban sosem tudtak szert tenni. Az első világháború után úgy tűnt, van remény: a győztes antant hatalmak felosztották az Oszmán Birodalmat, az 1920-as Sèvres-i békeszerződésben a kurdoknak autonóm területet adtak Moszultól északra azzal az ígérettel, hogy egy éven belül elszakadhatnak az anyaországtól, Iraktól. Három évvel később azonban a Lausanne-i szerződéssel szertefoszlott a függetlenedési álom. A szerződés megrajzolta a modern Törökország határait, a kurd államról pedig nem tett említést. A térségben élő közel 30 millió kurd főként négy országba került kisebbségként: Irakba, Iránba, Törökországba és Szíriába, ahol üldöztetések között és elnyomásban élt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!