Annál frusztráltabb, öngyűlölőbb és megosztottabb régen volt az Egyesült Államok, mint napjainkban. Talán éppen a 19. század közepén, amikor az amerikai polgárháború során több mint félmillió, a háború következtében kitört járványokban további 1 millió 200 ezer ember halt meg az északi unionista és a déli konföderációs államok polgárai közül.
Talán nem véletlen, hogy az amerikai történelem legtragikusabb időszakának emlékművei körüli összecsapással kezdődött el a modernkori Amerika történetének véres és tragikus fejezete. Az amerikai Dél emlékezete, amely a polgárháborús vereség ellenére másfél évszázadon át fennmaradt. A konföderációs zászló és egyéb szimbólumok a déli államok konzervatív lakóinak szemében az idők során egyre inkább (az értelemszerűen washingtoni) központi kormányzattal szembeni ellenállást, a déli államok polgárainak nyakas szabadságszeretetét testesítették meg, számos amerikai számára viszont a zászló és a déli államokban ma is álló konföderációs emlékművek a rabszolgatartás gyalázatos gyakorlatát jelképezték. Mégis – egészen két évvel ezelőttig a kétféle emlékezet úgy tűnt, megfér egymás mellett. Aztán egy júniusi napon minden megváltozott: a Konföderáció (azaz az Egyesült Államokból kiszakadt déli államok szövetsége) egykori, Dél-Karolina jelenlegi fővárosában, Charlestonban Dylann Roof 2015 júniusában egy fekete gyülekezet templomában meggyilkolt kilenc embert. A rasszista Roof gyakran pózolt a konföderációs zászlóval, és a merénylet után mozgalom indult az addig több déli államban hivatali épületeken is látható lobogó betiltása érdekében. A charlestoni áldozatok temetésén Barack Obama is erre szólított fel.
Charleston központjából hamar eltűnt a konföderációs zászló: Nikki Haley republikánus kormányzó engedett és javaslatára a dél-karolinai törvényhozás leszedette a képviselőház elől a lobogót; a washingtoni képviselőház végül 2016. májusában szavazott a szövetségi szintű betiltás mellett.
2017. 08.18. (XXI/33)
