hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Válság bármi áron
Templom-hegy: ragaszkodnak a fegyverekhez a palesztin imádkozók

2017. 07. 27.
Az arab-izraeli konfliktusban megszokhattuk, hogy bármi ürügyül szolgálhat a palesztinoknak egy újabb erőszakhullám kirobbantásához, különösen ha az összefüggésbe hozható a jeruzsálemi Templom-heggyel, arab nevén Haram es-Sariffal. Már a modernkori intifádák ősforrásánál, az 1929-es mészárlások idején is az volt a jelszó, hogy „Védjük meg az al-Akszát!”, utalva ezzel a hegyen álló mecsetre. Az utóbbi évtizedekben volt, amikor egy régészeti feltárás, máskor egy alagútkijárat megnyitása vagy éppen egy izraeli politikus látogatása szolgált magyarázatként a palesztin felháborodásra. De még ezekhez képest is banálisnak tűnik a mostani, biztonsági fémdetektorok okozta válság, amit a kapuk leszerelése sem szüntetett meg.

Nézzük először a tényeket: július 14-én reggel három, gépfegyverrel és pisztollyal felszerelt fegyveres palesztin a Templom-hegyről kifelé jövet megközelítette az Oroszlános kapunál felállított izraeli őrposztot. A katonák feladata a hegyre belépni szándékozók ellenőrzése, ezért – mint a támadásról készült drámai videofelvételek egyértelműen tanúsítják – a terroristák észrevétlenül tudták hátulról megközelíteni az őrszemeket. Két izraeli határőr katonát halálosan, másik kettőt pedig súlyosan megsebesítettek, majd visszamenekültek oda, ahonnan jöttek, a mecsetek irányába. A három merénylőt az izraeli rendőrök itt, a Szikladóm előtti téren lelőtték. (A terroristák célja az lehetett, hogy bemeneküljenek a mecsetbe, azt remélve, hogy ott nem lövik le őket, vagy ha igen, akkor azt lehessen mondani, hogy izraeli rendőrök palesztinokat ölnek a muszlim szent helyen. Végül a rendőrök gyorsabbak voltak, és még a szabad téren ártalmatlanították a gyilkosokat.) 

A támadás után az izraeli hatóságok lezárták és átkutatták a Templom-hegyet, valamint korlátozásokat vezettek be a jeruzsálemi Óvárosban is. Öt év óta először fordult elő, hogy a muszlimok nem mehettek fel a mecsetek terére a pénteki imára. A rendőrök fegyvereket, késeket, láncokat és más, erőszakra alkalmas eszközöket foglaltak le a muszlim szent helyen. Kihallgatták a Templom-hegy felügyeletét ellátó jordániai muszlim vallási hatóság, a Wakf személyzetét is. A zárlattal egyidőben azonnal tiltakozások kezdődtek a hegy több bejáratánál, ahol több száz palesztin gyűlt össze.

Két nappal később az izraeli hatóságok bejelentették, hogy újra megnyitják a bejáratokat, de fémdetektoros kapukat állítottak fel a belépők ellenőrzésére. A muszlimok közölték, hogy nem hajlandók áthaladni az ellenőrző pontokon, mert az sérti a lelkiismereti szabadságukat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!