Sir Tim Barrow brit EU-nagykövet múlt szerdán átadta Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének Theresa May brit miniszterelnök levelét, melyben ez utóbbi bejelentette a Lisszaboni Szerződés kilépési folyamatot szabályozó 50. cikkelyének aktiválását. Ezzel egy időben May ismertette a dokumentum tartalmát az alsóház előtt. „Történelmi pillanat ez a mostani, ahonnan már nem fordulhatunk vissza. Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból. Magunk fogjuk hozni a döntéseinket és a törvényeinket. Saját kezünkbe vesszük a számunkra fontos ügyeket. És megragadjuk ezt az alkalmat, hogy egy erősebb, igazságosabb Nagy-Britanniát építsünk – egy olyan országot, melyet gyermekeink és unokáink büszkén neveznek majd hazájuknak” – szólt a képviselőkhöz. Az EU válaszlevél-tervezetben javasolt fő tárgyalási irányelveket; ezt Donald Tusk által két nappal később tette közzé. Mindezzel elindult a kiválás folyamata, amely egészen pontosan 2019. március 29-én zárul le.
Az Európai Tanács pénteki választervezetében azonnal konfrontatív álláspontra helyezkedett, leszögezve, hogy nem hajlandó addig az EU és az Egyesült Királyság kapcsolatáról tárgyalni, amíg nem egyeztették a brexit feltételeit. Vagyis nyíltan visszautasítja May kérését, hogy „a jövőbeni partnerség részleteit a kilépéssel párhuzamosan dolgozzák ki”. Pedig a miniszterelnök ezt a szó szerinti megfogalmazást négyszer is használja az ET-nek küldött üzenetében, ami önmagában jól mutatja, mekkora fontosságot tulajdonít egy új, „mély és különleges együttműködés” kialakításának, mielőtt országa kiválik a tömbből. (Boris Johnson külügyminiszter többször élt azzal a hasonlattal különböző nyilatkozatokban, hogy Nagy-Britannia az EU katedrálisának belsejéből kikerülve az épületet tartó „külső támív” szándékozik lenni.) Tusk, aki személyesen irányította a tervezet szövegezését, a máltai miniszterelnökkel, Joseph Muscattal közösen tartott sajtótájékoztatón tulajdonképpen figyelmeztetést küldött Londonnak, kijelentve: érdekei és kérései nem fognak prioritást élvezni az EU-országok állampolgáraiéval szemben a vélhetően „kemény megbeszélések” során. Elmondta, hogy – mint a válaszdokumentumból is kiderül – a Tanács ragaszkodik az „ütemezéses” megközelítéshez, azaz a kapcsolatok új alapokra helyezésére csupán azután kerülhet sor, hogy a kilépés kérdéseiben „megfelelő haladást” érnek el. Vendéglátója, Joseph Muscat ehhez hozzáfűzte, hogy kizárólag az EU vezetői fogják meghatározni, mi számít „megfelelő előrelépésnek”.
A tényleges tárgyalások csak azután indulnak meg, hogy az irányelveket a 27 EU-tagország jóváhagyta, amire várhatóan az e célból április 29-én Brüsszelben tartandó csúcstalálkozón kerül sor. A „kellő előrelépést” nem lesz egyszerű megvalósítani, különösen olyan kényes témák esetében, mint Írország határának kezelése, az állampolgároknak szóló garanciák vagy az Egyesült Királyság pénzügyi kötelezettségei. Az ET nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy most, amikor az Európai Unió történetében először kiválással kell foglalkoznia, a tervezetben lefektesse az unió vezetése által kulcsfontosságúnak tekintett elveket. Az egyik ilyen a jogok és kötelezettségek egyensúlya, melynek érvényesítését nagyban megkönnyíti az Egyesült Királyság azon döntése, hogy kilép az egységes európai piacról és vámközösségből. A britek ugyanis előre jelezték, hogy szigorítani fogják a bevándorlók ellenőrzését, az unió viszont kezdettől fogva világossá tette, hogy a közös gazdasági térséget meghatározó négy alapszabadság (az áruk, a tőke, a szolgáltatások és az egyének szabad áramlása) nem képezheti egyeztetések tárgyát. Így legalább ezen a területen elkerülhetővé válik a kilátástalan birkózás.
2017. 04.07. (XXI/14)
