A merénylet utáni órákban az egész városban leállt a metró, a közlekedés teljesen megbénult a dugók miatt. A lakosság együttes erőfeszítésének köszönhetően a leginkább elérhető orosz közösségi oldalon, a VKontaktén létrehoztak egy folyamatosan megújítható táblázatot arról, ki hol tud utasokat felvenni, és hova tudja eljuttatni őket. A Gazpromnyefty benzinkúthálózatán ötszáz rubelig díjmentesen tankolhattak az önkéntes sofőrök, a helyi érdekeltségű vasút pedig ingyenes jeggyel segítette a merényletet követő közlekedési nehézségek megoldását. A lapunknak nyilatkozó szentpétervári Ljudmila Korin elmondása szerint nagyon sokan önként segíteni kezdtek, mindenki abban, amiben tudott. Korin elmondta, hogy voltak olyan vendéglátóhelyek, ahol ingyen megvendégelték az embereket.
Az áldozatok azonosítása hosszú időt vett igénybe. Közöttük volt egy Maxim Arisev nevű kazah fiatalember, aki a Szentpétervári Állami Közgazdaságtudományi Egyetem informatikus hallgatója volt. Az első hírek között az szerepelt, hogy ő maga lehetett az elkövető, mivel a robbanás epicentrumához közel találták meg.
A hatóságok azonban hamar cáfolták ezt az értesülést, mint ahogy az a hír sem bizonyult igaznak, amely szinte azonnal közölte egy kaukázusi férfi fotóját, mint elkövetőét. A férfi, amikor meglátta a képét a médiában, azonnal önként jelentkezett a rendőrségen, hogy igazolja magát. Azóta azonosították azt a kirgiz férfit, aki alaposan gyanúsítható a merénylet elkövetésével: az 1995-ös születésű Akbarzson Dzsalilov lehet az öngyilkos akció elkövetője.