Egyre többen vélik úgy a Vatikánban, hogy Ferenc pápának távoznia kellene. Konzervatív bíborosok egy csoportja – akik korábban még maguk is Ferenc pápa mellett tették le a voksukat – aggodalommal figyeli a pápa ellentmondásos intézkedései és nyilatkozatai miatt elindult folyamatokat, melyek akár súlyos egyházszakadáshoz is vezethetnek. Négy évvel ezelőtt a „haladóbb” szellemiségű német bíborosok és a Kúria Benedek pápával elégedetlen tagjai támogatták Bergoglio megválasztását. Most ez utóbbi csoport szorgalmazná Ferenc pápa lemondását. A pápai ellenzék mintegy tucatnyi, de annál nagyobb súlyú egyházvezetőből áll, akiknek nemtetszését többek között az egyház konzervatív irányvonalát sértő pápai lépések és nyilatkozatok váltották ki.
Miután 2013 márciusában a reformok híveként választották meg, Ferenc pápa egyik első intézkedéseként nekilátott rendbe tenni a Római Kúria ügyeit. Az egyházi bürokrácia és a pénzügyek tisztába tétele azonban ellentmondásos vállalkozásnak bizonyult – 2016-ban végül a pápa azzal vádolta meg a Kúria tagjait, hogy szándékosan, a felszín alatt ellenállnak a reformoknak. Komoly ellenérzéseket váltott ki Ferenc pápa első külföldi útjáról hazatértében adott, a homoszexuálisok iránt igencsak megengedő nyilatkozata is. Elhíresült „ki vagyok én, hogy megítéljem őket, ha hittel keresik az Urat” kijelentése a Rio de Janeiróból Rómába tartó repülőgépen hangzott el az őt kísérő újságírók előtt.
A pápával szemben álló ellenzék különösen az után erősödött meg, hogy Ferenc magára haragította a katolikus konzervatívokat azzal, hogy 2016 áprilisában helyi hatáskörbe helyezte annak eldöntését, vajon az elvált és újraházasodott hívek részesülhetnek-e az oltáriszentségből. (Korábban az volt az egységes gyakorlat, hogy az egyház a válás után érvénytelenítette az első házasságot.) Ekkor viszont „még csak” négy bíboros lázadt fel nyílt levélben a döntés ellen.