„Azt hittem, a nácizmusnak már vége, de tévedtem. A nácizmus ma is elterjedt a Nyugaton” – ilyen kijelentések hangzottak el Recep Tayyip Erdogan török elnöktől a hétvégén, miután több európai ország nem engedélyezte kampányrendezvényeik megtartását. A nem éppen a demokratikus vezetés megtestesítőjének számító Erdogan Hollandiát például „banánköztársasághoz” és a „náci fasiszták” rendszeréhez hasonlította. Az elnök amiatt dühöngött, hogy a hétvégén Hága keresztbe tett egyik kampányrendezvényüknek Rotterdamban, amely az áprilisi alkotmánymódosításról szóló törökországi népszavazást népszerűsítette volna. Először biztonsági okokra hivatkozva visszavonták annak a repülőgépnek a leszállási engedélyét, amely Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert szállította. Ennek ellenére útnak indult Németországból Rotterdamba Fatma Betül Sayan Kaya családügyi miniszter. Gépkocsikonvoját azonban feltartóztatták a rotterdami török konzulátusnál, majd többórás várakozás után visszafordították a német határ felé.
A konzulátusnál kisebb zavargások alakultak ki: tüntetők üvegekkel és kövekkel dobálták a rendőröket. Rotterdam marokkói származású polgármestere végül szükségállapot rendelt el, így a tiltakozó tömeget vízágyúkkal és lovas rendőrökkel oszlatták fel.
A történtek miatt Erdogan megfenyegette Hollandiát, hogy fizetni fognak, Ömer Çelik európai uniós ügyekért felelős török miniszter pedig szankciókat helyezett kilátásba a nyugat-európai ország ellen. A heves retorikát tettek is követték: az ankarai kormány büntetőintézkedéseket jelentett be. Amíg Hollandia nem kér bocsánatot, addig nem engedik vissza Törökországba a szabadságon lévő holland nagykövetet. Emellett felfüggesztik a magasabb szintű politikai találkozókat, és nem engedélyezik holland diplomaták repülőútjait sem Törökországba.