hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Izrael a nyolcak között
Új országgal bővült idén a Nagy Nyolcak névsora

2017. 02. 02.
Először került be a világ nyolc nagyhatalma közé Izrael a The American Interest nevű amerikai magazin szerint. A független lap minősítése alapján Izrael, amely „egy kis ország a világ egyik kaotikus részén”, olyan feltörekvő hatalom, amelynek egyre nagyobb befolyása van a világ eseményeire. A zsidó állam – az Egyesült Államok, Japán, Kína, Oroszország, Németország, India és Irán mögé – felkerült a ranglistára.

Új országgal bővült idén a Nagy Nyolcak névsora – közölte a The American Interest nevű, negyedévente megjelenő magazin. Annak ellenére, hogy 2016 – az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélő határozata miatt – nem túl kellemesen zárult Izrael számára, a tavalyi évben összességében erősödött a zsidó állam diplomáciai, gazdasági és katonai hatalma. A pártállástól független amerikai lap szerint három fő tényező játszik szerepet abban, hogy Izrael egyre nagyobb befolyással rendelkezik, ezek pedig a gazdasági fejlődés, a térséget uraló válság és a diplomáciai ügyesség.

Ami a gazdasági fejlődést illeti, a The American Interest úgy véli, ez részben a „szerencsének és az elhelyezkedésnek”, részben a „bölcs döntéseknek” köszönhető. Az utóbbi években Izrael több földgázmezőre bukkant a Földközi-tenger partjainál, amelyek kiaknázásával energiaszükségleteit fedezni tudja. Ez természetesen hozzájárul a helyi gazdaság fellendüléséhez. Ezen felül pedig olyan mennyiségről van szó, amelyből a zsidó állam exportálni is tud, így nagyobb befolyásra tud szert tenni a nemzetközi színtéren is. Nem véletlen például, hogy javult Törökország és Izrael kapcsolata tavaly, miközben Ankara a nyugati szövetségeseivel összerúgta a port – Recep Tayyip Erdoğan ugyanis szeretne részesedni az izraeli földgázból.

A magazin azt is kiemeli, hogy a zsidó állam megerősödésében nagy szerepet játszik a technológia és az ipari szektorok fejlődése, amelyeket „jó izraeli iskolák, bölcs izraeli stratégák, tehetséges izraeli gondolkodók és üzletemberek építettek fel sok-sok év alatt”. A lap értékelése szerint különösen a helyi kiberbiztonság és infotech-ágazatok támogatása volt jó döntés az ország részéről, amelyek rendkívüli fontossággal bírnak mai világunkban. Az izraeli technológia világhírű lett. Sok ország érdeklődik például a Vaskupola-rendszer iránt – és nemcsak az Egyesült Államok, hanem olyan országok is, mint Kína, India vagy Oroszország. Emellett nem lehet kihagyni Izrael gazdasági sikereiből azokat a területeket sem, amelyek kevesebb figyelmet kapnak korunkban. Ilyen például az öntözés, a sótalanítás és a száraz termőföld megművelésének technológiája, amelyeket a vízkészletekben nem éppen gazdag ország az elmúlt évtizedekben fejlesztett ki. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!