hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Erős kezdés
A Trump-adminisztráció első két hete

2017. 02. 10.
 

Teljes mellbedobással kezdett kampányígéretei megvalósításába Donald Trump az elmúlt két hétben. Az újabbnál újabb, minden eddigit átalakító rendeletek mellett folyamatosan zajlik a külkapcsolatok építése személyes és telefonon történő egyeztetések formájában. A „sietséget” az elnök munkatempója mellett az egyes döntéseket kísérő tiltakozások indokolják: Trump sokszor így tudja elérni, hogy a háborgó baloldali közvélemény és média túllépjen egy-egy témán. A Legfelsőbb Bíróság tavaly megüresedett helyét betöltő jelölt megnevezését például a múlt pénteki beutazási tilalom okozta felhördülés miatt előrébb hozta, csütörtökről keddre.

„Felejtsük el az első 100 napot. Csak egy hét telt el, és Donald Trump máris újraértelmezte az elnöki szerepet” – írta Stephen Collinson, a CNN riportere múlt pénteken. A vezető hírcsatorna Trump-ellenességét figyelembe véve ezt aligha bóknak szánta, tartalmával mindenesetre bárki egyetért, akármilyen előjelet tesz is elé.

A legnagyobb vihart kavaró beutazási tilalom mellett az elmúlt két hét számos nagy horderejű eseményt és rendelkezést hozott. Az új adminisztráció két markáns lépéssel tette egyértelművé az élet védelme iránti elkötelezettségét. Megvonta a külföldön abortuszt végző vagy azt családtervezési módszerként terjesztő nem kormányzati szervek szövetségi támogatását, illetve Mike Pence alelnök beszédet mondott a legnagyobb­nak számító abortuszellenes felvonuláson. (Ezt rendszerint az 1973-as Roe v. Wade legfelsőbb bírósági döntés évfordulóján tartják.) Az alelnök beszéde tör­ténelmi áttörésnek számít, hiszen korábban a megmozdulás alig vonta magára akár a média, akár a Fehér Ház figyelmét. „Az élet ismét győzni fog Amerikában. (…) Nem nyugszunk addig, míg helyre nem állítjuk az élet támogatásának kultúráját magunk és az utókor számára” – jelentette ki Pence.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!