hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Párizsi békecsúcs: állammal jutalmaznák a terrort
Közben a palesztinok „hadüzenetet” hirdettek Amerika és Izrael ellen

2017. 01. 12.
A legutóbbi, jeruzsálemi teherautós terrortámadás után egy héttel arra készülnek Párizsban, hogy – az érintett felek távollétében – lefektetik a tartós közel-keleti béke alapjait. Az irreális célkitűzést még abszurdabbá teszi, hogy az amerikai delegációt az a John Kerry külügyminiszter vezeti, akinek megbízatása a konferencia után négy nappal megszűnik. Kérdés, mi akkor a célja a nemzetközi „békecsúcsnak”? Izraelben attól tartanak, hogy a háttérben egy második, a decemberinél is keményebb és egyoldalúbb szövegű ENSZ BT-határozat készülhet a zsidó állam ellen.

A békekonferencián az előzetes információk szerint 70 ország küldöttsége vesz részt, de a nagyszabású tanácskozás csak fügefalevél lehet. A Haarec izraeli napilap megszerezte a tervezett zárónyilatkozat szövegét, amelyre a résztvevők pezsgővel koccinthatnak anélkül, hogy érdemben beleszólhatnának a dokumentum tartalmába.

A zárónyilatkozat-tervezet felszólítja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt és Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, hogy „nyilvánosan újítsák meg elkötelezettségüket a kétállami megoldás iránt, és ítéljék el saját kabinetjükben azokat a kormánytisztviselőket akik ellenzik ezt”.

Ez a kitétel egyértelmű ultimátum Netanjahu felé, hogy alakítsa át kormányát, és a palesztin államot ellenző Naftali Bennett helyett a balközép ellenzéki pártokkal alakítson koalíciót. Ugyanerre szólítják fel Abbászt is, ám erre csak a tárgyilagosság látszata miatt van szükség, a Palesztin Hatóság elnökétől ugyanis hiábavaló lenne bármit is számon kérni. Abbász négyéves elnöki mandátuma ugyanis már kilenc éve lejárt, anélkül, hogy választást tartottak volna. Abbász riválisa pedig a Hamasz, amely alapokmányában utasítja el a kétállami megoldást, miután csak egyetlen, palesztin állam létezését ismeri el, „a (Földközi-)tengertől a (Holt-)tengerig”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!