hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ópium a senki földjéről
Rekordmennyiségű kábítószer Afganisztánból

2016. 11. 17.
Rekordmennyiségű az idei ópiumtermés Afganisztánban az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) jelentése szerint. Miközben a drogfüggők száma nemcsak az országban, hanem az Egyesült Államokban is egyre növekszik, az illegális kábítószer-ültetvények felszámolását többek között a tálibok és az Iszlám Állam tevékenységéből fakadó biztonsági problémák, valamint a csökkenő nemzetközi támogatás is akadályozza.

Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmeg-előzési Hivatalának (UNODC) legfrissebb jelentése szerint ismét 200 ezer hektár fölé emelkedett az ópiummákföldek területe Afganisztánban, aminél csak 2013-ban és 2014-ben volt aggasztóbb a helyzet. Afganisztánban  hozzávetőlegesen 2,9 millió kábítószerfüggő van az amerikai Külügyminisztérium tavalyi beszámolója szerint, ami az ország népességéhez viszonyítva az egyik legmagasabb arány a világon. A UNODC becslése szerint csak az idei évben 43 százalékkal nőtt az ópiumtermelés aránya, ami 4800 tonna termést jelent. Az ENSZ szerint a termelés növekedésének hátterében többek között a kedvező időjárási körülmények, az ország nemzetközi támogatásának csökkenése és a tálibok, valamint az Iszlám Állam tevékenysége nyomán romló biztonsági helyzet áll.

Mivel az afgán kormány egyre kevésbé tudja uralni a helyzetet, és az ópiummákföldek megsemmisítését végző rendőrökre rendszeresen rálőnek, megsebesítve vagy megölve őket, a drogkereskedelem felszámolására irányuló erőfeszítések meglankadtak. Eddig az ország déli, nyugati és keleti részein zajlott a máktermelés 93 százaléka, de a helyiek az elmúlt időszakban már új területeket is művelés alá vontak. Alfred W. McCoy, a Wisconsin-Madison Egyetem történészprofesszora szerint azonban a probléma nem az elmúlt években keletkezett, hanem sokkal régebbre, évtizedekre nyúlik vissza. A CIA ugyanis titkos háborút folytatott a szovjetek ellen Afganisztánban a ‘80-as években, hogy kiűzze őket az országból, és ekkoriban az afgán–pakisztáni határ egyfajta „senki földje” volt, így könnyű volt a hasis- és ópiumtermelés a térségben.

Kis tőke, gyors haszon

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!