hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elindult a közös európai hadsereg létrehozása
Védelmi közösség

2016. 09. 22.
A közös európai hadsereg terve valamilyen formában már az 1950-es évektől napirenden volt. Legújabban Jean-Yves Le Drian francia és Ursula von der Leyen német védelmi miniszter dolgozott ki konkrét javaslatokat az unió védelmi rendszerének modernizálására. A legtöbb tagállam szerint szükség van a lépésre, de Nagy-Britannia – amely mindig is a vállalkozás kerékkötőjének számított – egyből jelezte, hogy mindenféle katonai együttműködéstől visszalép, ha az EU ilyen módon kockára tenné a NATO-val való szövetségi viszonyt.

„Új Európa kezdetének” alapjait rakta le augusztus 22-én a francia, német és olasz államfő egy Nápolyban tartott találkozón, melynek középpontjában egy közös európai haderő állt. A témában két héttel később a három ország védelmi miniszterei ültek össze, ezúttal Párizsban. Federica Mogherini, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője ezzel egy időben a La Repubblicának adott interjújában már brüsszeli székhelyű, állandó európai parancsnokság szükségességéről beszélt, amely az EU jövőbeni katonai műveleteit irányítaná. A szeptember 16-ai pozsonyi csúcson pedig olyan uniós egységek kialakításának menetrendjét ismertette a résztvevőkkel, melyek képesek a NATO-tól függetlenül cselekedni, és melyekből később felépülhetne az európai hadsereg.

A „menetrendet”, vagyis az Európai Unió védelmi rendszerének modernizálására vonatkozó javaslatokat a francia és a német védelmi miniszter, Jean-Yves Le Drian és Ursula von der Leyen dolgozta ki. A dokumentum logisztikai, orvosi és más egységek létrehozását, a kutatás-fejlesztés koordinálását, valamint a pénzügyi és egyéb politikák összehangolását szorgalmazza. Az információszerzést európai műholdak segítenék, a csapatszellem egységességét pedig közös katonai akadémia biztosítaná. Még konkrétabban, a hadműveletekhez például közös pénzügyi alap állna rendelkezésre a 27 tagország számára, úgy, hogy ahhoz szükség esetén külön engedélykérés nélkül hozzáférhetnének. A csapatokat adó országokat a többiek logisztikai források elérhetővé tételével támogatnák, kivált a légi és tengeri közlekedésben. A nagy titkosszolgálatok hírszerzési kapacitását teljes mértékben megosztanák, különösen a műholdas felvételkészítést, amely lehetővé tenné, hogy a döntéshozók „válság előtti helyzetben” megfelelő információk birtokában intézkedjenek.

A felvázolt struktúrák egyébként – ha csak kezdetleges formában is – már léteznek. Többször sor került például már EU-szinten irányított katonai műveletekre; az elsőre 2003-ban Macedóniában, a tagországok nagyköveteiből álló Politikai és Biztonsági Tanács felügyelete alatt. Jelenleg hat ilyen művelet zajlik EU-n kívüli országokban, több mint tíz „polgári misszió” mellett. A közös haderőhöz képest annyi a különbség, hogy az unió nem közvetlenül alkalmazza a katonákat, hanem különböző országok alakulatai működnek együtt, saját egyenruhájukat megtartva. Az EU Katonai Bizottságát a tagországok legmagasabb rangú katonai vezetői alkotják, az ennek alárendelt Katonai Törzset pedig a tagállamok hadserege adja. A hadműveletek költségeit a központosított gazdálkodásból elkülönített kasszából fedezik. Jelenleg is adott a lehetőség, hogy egyes tagországok – a többiek támogatása vagy bevonása nélkül – szorosabb védelmi kooperációra törekedjenek. Ilyen esetben a szükséges területeket – operatív tervezés, képzés, logisztika, felszerelés használata stb. – maguk összehangolják.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!