hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Levélhullás - Újabb 15 ezer Clinton-e-mail került elő

2016. 08. 25.
Ha augusztus első heteiről el lehetett mondani, hogy rémálomként teltek Donald Trump számára (Trump: Van-e visszaút? Hetek, 2016. augusztus 12.), úgy a hónap második fele Hillary Clinton számára alakult kifejezetten rosszul. A média által számára biztosított védőernyő ellenére (erről lásd bővebben cikkünket a 18–19. oldalon), az újabb 15 ezer, eddig titkolt e-mail előkerülése és a Clinton Alapítvány körüli botrányok ha tompítottan is, de eljutottak a közvéleményhez. Alighanem ennek tudható be, hogy a felmérések ismét szoros versenyt jeleznek a két jelölt között.

„Ó Jimmy, az e-mailjeim annyira unalmasak, hogy már zavarban vagyok miattuk. Rém unalmasak, ezért mit számít az, ha még néhányat hozzáadunk az eddig nyilvánosságra hozott több mint 30 ezer levélhez?” – így reagált Hillary Clinton augusztus 22-én Jimmy Kimmel televíziós talkshow-jában arra a hírre, hogy az FBI bejelentette: újabb közel 15 ezer e-mailt talált, amelyek nem szerepeltek a Clinton által eddig átadott dokumentumok között. A Szövetségi Nyomozó Iroda saját vizsgálata nyomán bukkant Clinton magánszerverén a levelekre, amelyeket átadott a Külügyminisztériumnak. Az e-mailek Clinton külügyminisztersége idején keletkeztek, ennek ellenére nem voltak a demokrata elnökjelölt ügyvédei által az FBI-nak korábban kiadott levelek között, pedig ezekről azt állították, hogy a vizsgált időszak valamennyi iratát tartalmazzák.

Az FBI igazgatója, James Comey már júliusban jelezte, hogy a nyomozóknak sikerült a szerveren olyan e-mailekre bukkanniuk, amelyeket az ügyvédek nem adtak át. Most kiderült, egész pontosan 14 900 dokumentumot találtak, amelyeket a Külügyminisztériumnak kell átvizsgálnia és nyilvánosságra hoznia. Az, hogy erre mikor kerül sor, csak a szeptember 23-ára kitűzött újabb meghallgatáson dől el. Ez egyben azt is jelenti, hogy az e-mailek ügye végigkíséri majd a választási kampány utolsó időszakát is, annak ellenére, hogy a Clinton-stáb – és maga a jelölt is – már régóta szerették volna félresöpörni a kérdést.

Ez most úgy tűnik, nem sikerül, mert a közvélemény választ vár arra, mit tartalmaz az újabb hatalmas levéltömeg, és arra is, miért akarták ezeket Clinton ügyvédei eltitkolni a nyomozók elől. S persze kellemetlen, hogy ezt az e-mail-botrányt – ellentétben a demokrata pártelit leveleivel, vagy a Soros Györgyhöz köthető szervezetek dokumentumaival – nem lehet a Vlagyimir Putyin által pénzelt hackerhordák vagy a Clintont gyűlölő Wikileaks-aktivista, Julian Assange nyakába varrni. (Bár ki tudja, még az is felmerülhet, hogy az ellenség az FBI nyomozói közé is befurakodott. Ebben a kampányban már semmin nem csodálkozhatunk. Volt idő, amikor Clinton környezete az e-mail-ügy külügyminisztériumi vizsgálata miatt az Obama-adminisztrációt vádolta azzal, hogy hadjáratot folytat a volt külügyminiszter ellen.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!