A harmincmilliós Venezuela már Hugo Chávez utódjának, Nicolás Madurónak a hatalomra kerülése előtt is hiperinflációval, magas munkanélküliségi rátával, a szegénység növekedésével és komoly olajárcsökkenéssel küzdött, amelyek csak súlyosbodtak az elmúlt három évben. A kormány 2014 májusában fogyasztási kvótát vezetett be, vagyis meghatározta, melyik napokon milyen mennyiségben vásárolható élelmiszer, és ujjlenyomat-olvasókat telepített az üzletekbe, hogy nyomon követhető legyen, megszegi-e valaki a szabályozást – de ezek az intézkedések sem hoztak megoldást az élelmiszerhiányra. Maduro végül idén májusban szükségállapotot rendelt el.
Az elnök állítása szerint egyébként országa „gazdasági háború” áldozata, amelyet politikai ellenfelei és az Egyesült Államok közösen vív a dél-amerikai állam ellen, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy még a válság közepette is leszámoljon az ellenzék prominens képviselőivel. A venezuelai ellenzék legfőbb vezetőjét, Leopoldo Lópezt 2014 februárjában tartóztatták le kormányellenes tüntetések szításának vádjával. A férfi hiába vallotta magát mindvégig ártatlannak, mégis 14 év börtönbüntetésre ítélték, amelyet idén augusztus elején helybenhagyott egy venezuelai bíróság. A bírósági döntés további feszültségeket okozhat az országban, hiszen eközben a Nemzetgyűlés azon munkálkodik, hogy népszavazással távolítsa el a hatalomból az elnököt, akinek eddig nem sikerült kezelnie a válságot.
Maduro ugyan megegyezésre jutott a kolumbiai elnökkel arra vonatkozóan, hogy a két ország közötti határokat fokozatosan megnyitják, azonban ez a lépés csak a lakosság egy részének jelenthet átmeneti megkönnyebbülést. Amikor legutóbb júliusban egy hétvégére feloldották a határzárat, több mint százezren utaztak Kolumbiába, hogy élelmiszerhez és gyógyszerhez jussanak. (A venezuelai elnök tavaly záratta le a határt, hogy megakadályozza azon termékek becsempészését az országba, amelyekre vonatkozóan még Hugo Chávez vezetett be árszabályozást 2003-ban, hogy mindenki számára elérhetővé tegye az alapvető élelmiszereket.)
Eközben a szükséghelyzet két nem várt jelenséget indított el az országban: a sterilizációs beavatkozások számának radikális növekedését és a malária terjedését. A válság kitörése óta a várandós nők különösen nehéz helyzetben vannak, hiszen óriási erőfeszítések árán jutnak csak élelemhez, és hosszú órákon át sorba kell állniuk a csecsemők ellátásához szükséges termékekért (pelenka, bébiétel, gyógyszerek) is, amelyek hiánycikknek számítanak. A hagyományos fogamzásgátlók nyom nélkül eltűntek a polcokról, és már a feketepiacon sem lehet kapni őket, ezért egyre több fiatal nő vállalja a sterilizáció lehetséges komplikációit, mert nem akarnak a válság alatt (újabb) gyermekeket vállalni.
A több klinikán ingyenesen elérhető műtétre várakozók közül sokan nyomornegyedekben tengődnek, és már éjjel elkezdik a sorbaállást az üzletek előtt, hátha sikerül másnap élelemhez jutniuk.
Mások az országban található illegális bányákba menekülnek, ahol igyekeznek aranyat találni, hogy azt a feketepiacon értékesítve pénzhez jussanak. A munkálatokat egy fegyveres csoport felügyeli, amely megadóztatja a több tízezer venezuelait, akiknek az egyetlen kitörési lehetőséget a bányákban végzett munka jelenti. Venezuela volt egyébként az első ország a világon, amelyről a WHO 1961-ben kijelenthette, hogy felszámolta a maláriát – most azonban az ellenkezőjére fordulhat ez a tendencia: a The New York Timesnak nyilatkozó Jorge Moreno maláriaszakértő szerint csak az elmúlt évben legkevesebb 70 ezren özönlöttek a bányarégióba, hogy biztosítsák családjuk megélhetését. A bánya vizesgödrei viszont ideális táptalajai a maláriát terjesztő szúnyogoknak, így tízezrével betegednek meg az ott dolgozók, akik hazatérve újabb tízezreket fertőznek meg különböző városokban. A gyógyszerek és az olyan kórházi alapfelszerelések hiánya miatt, mint például a gumikesztyű, nemcsak a maláriás betegek, hanem akár az egészségügyi dolgozók élete is veszélyben foroghat.
Daniel Wagnernek, a Country Risk Solutions vezérigazgatójának a The Huffington Postban megjelent elemzése szerint a közeljövőben nem valószínű, hogy enyhül a válság, sőt tovább súlyosbodhat, amennyiben Maduro elnök még szigorúbb autoriter rendszer kiépítésében látná a krízis megoldását. Emellett megvan a lehetősége annak is, hogy az előző választásoknál alulmaradt Henrique Capriles kerül hatalomra, vagy katonai puccs történik az országban, ami ugyan Maduro „uralmának” végét jelentené, de a következő vezető csak akkor tudná kezelni a súlyos válságot, ha sikerülne nagy mennyiségű külföldi segélyt biztosítania Venezuela számára, és emelkedésnek indulnának az olajárak.
2016. 08. 19. (XX/33)
