hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vérengzéssé durvuló faji feszültségek Amerikában
Robbanáspont

2016. 07. 14.
Törésponthoz közelítenek a faji feszültségek az Egyesült Államokban. Múlt hétvégén több városban is tüntetések voltak két afroamerikai férfi halála miatt, akiket rendőrök lőttek agyon Louisiana és Minnesota államokban. A demonstrációk egyes helyeken rendbontásokba torkollottak. A texasi Dallas viszont vérengzés helyszínévé vált, miután egy fegyveres, aki korábban az amerikai hadseregben is szolgált, öt rendőrt ölt meg.

Háborús állapotokra emlékeztettek azok a képsorok, amelyeket múlt csütörtök éjjel lehetett látni Dallasban. A texasi városban békés tiltakozást tartottak két színes bőrű férfi halála miatt, akik rendőri túlkapások áldozatai lettek a héten. A felvonulás éppen a végéhez közeledett, amikor hirtelen lövések dördültek el. A hatóságok eleinte azt hitték, hogy több orvlövésszel van dolguk, akik fentről lőnek

a tömegbe. A lövöldözésben négy rendőr a helyszínen életét vesztette, egy pedig később halt bele sérüléseibe. Hét másik rendőr, valamint két civil megsebesült. Nem sokkal később a hatóságok bekerítettek egy gyanúsítottat, aki elbarikádozta magát egy parkolóház második szintjén, és tárgyalásokba bocsátkoztak vele. A férfi azzal fenyegetőzött, hogy robbanószerkezeteket rejtett el a város több pontján. Miután a több órán át tartó egyezkedések nem vezettek eredményre, a rendőrség úgy döntött, hogy egy bombával felszerelt robo­tot vet be a fegyveres ártalmatlanítására. Beszámolók szerint ez volt az első alkalom, hogy az Egyesült Államok egy robotot használt ember likvidálására.

Az elkövetőről később kiderült, hogy huszonöt éves, színes bőrű és Micah Johnsonnak hívták, aki a hatóságok szerint egyedül hajtotta végre a mészárlást. Dallas egyik külvárosában élt, és az amerikai hadsereg tartalékosa volt 2009 és 2015 között. Afganisztánban is szolgálatot teljesített 2013 novemberétől 2014 júliusáig. Édesanyja elmondása alapján fia „csalódott a katonaságban, mert a hadsereg nem olyan volt, mint amilyenre számított”. Az ugyanakkor kiderült, hogy Afganisztánból hazaküldték, miután egyik női katonatársa feljelentette szexuális zaklatás miatt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!