Benjamin Netanjahu szerint a világ és a régió óriási változásokon megy keresztül, ezért a stabilitás szigeteire van szükség. Az izraeli kormányfő úgy véli, a mostani megállapodással is ilyen „stabilitási pontot” sikerült biztosítani Törökországgal – ahogy több térségbeli arab állammal –, és Görögországgal, Ciprussal vagy Oroszországgal is hasonló nyugodt viszonyra törekszik a zsidó állam.
Izrael és Törökország között 2010 májusában mérgesedett el a helyzet, amikor a Mavi Marmara nevű török hajó azzal az indokkal, hogy segélyeket akar eljuttatni a Hamasz palesztin terrorszervezet által uralt Gázai övezetbe, megpróbálta áttörni Izrael tengeri blokádját. A flottilla az izraeli hadsereg többszöri felszólítására sem volt hajlandó szándékáról lemondani, pedig a hatóságok más úton engedélyezték volna a szállítmány célba juttatását. Amikor az izraeli kommandósok a hajó fedélzetére értek, az ott utazó „békeaktivisták” késekkel és egyéb fémtárgyakkal támadtak rájuk. Az incidensben 10 török vesztette életét, a két ország diplomáciai és biztonsági kapcsolatai pedig takaréklángra kerültek a történtek után.
A fagyos viszony enyhítésére már évek óta folytak kísérletek, de a felek egészen idáig nem jutottak egyről a kettőre. A törökök ugyanis követelésekkel álltak elő. Először két feltételt határoztak meg a béküléshez: elsőként hivatalos bocsánatkérést, másodikként pedig az áldozatok családtagjainak pénzügyi kárpótlását kérték. Később Recep Tayyip Erdogan ezt kiegészítette egy harmadikkal is: Izrael oldja fel a tengeri blokádot a Gázai övezet körül. Ez az elvárás azonban irreális volt a törökök részéről: az ENSZ által készített Palmer-jelentés is megerősítette, hogy a blokád legális, az pedig borítékolható volt, hogy Izrael nem fogja feláldozni biztonságát a török kapcsolatokért. Ankara azonban nem tágított: nem hatotta meg az sem, hogy 2013-ban Netanjahu – Barack Obama sürgetésére – telefonon bocsánatot kért Erdogantól a flottillaincidens során történt hadműveleti hibákért. A törökök állítólag még áprilisban is azt közölték, hogy a blokád feloldása nélkül nem lehet szó semmiféle megállapodásról sem.