hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az iszlám terror Franciaországban
Nem most kezdődött

2016. 07. 30.
Franciaország és az iszlám terrorizmus története jóval korábbra nyúlik vissza, mint a 2015. január 7-ei Charlie Hebdo merénylet. A franciáknak már az algériai háború idején és az után is – hosszú távon – szembe kellett néznie a radikális iszlám fenyegetésével és támadásaival.

1958-ban a kommunista és iszlám eszmék sajátos egyvelegéből létrejött Algériai Felszabadító Front (FLN) számos merényletet követett el Franciaországban. A közel háromezer főből álló gerillacsoport főleg a gyarmati hatalom hatósági és gazdasági helyszíneit vett célba. Több rendőrség elleni támadás történt, egyik alkalommal egy külvárosi lőszerraktárban bontakozott ki harc a terrorszervezet kommandóscsapata és francia rendőrök között, akik közül négyen életü­ket vesztették az akcióban.
Az 1990-es években a radikális iszlám terrorizmus újabb kegyetlen fejezetet nyitott Franciaország történelmében. Az Iszlám Fegyveres Csoport (GIA) elnevezésű szélsőséges algériai terrorszervezet az Iszlám Üdvfront (FIS) katonai szárnyaként indított bosszúhadjáratot Franciaország ellen, mert az támogatta azt az algériai kormányt, amely az 1992-es választások
során semmisnek nyilvánította az iszlamista párt első fordulóban elért győzelmét. A támadások tetőpontját az 1995–1996-ban lezajlott merényletsorozat jelentette.
A GIA által elkövetett merényletsorozat
• 1995. július 27.: A párizsi RER Saint-Michel megállójában gázpalack robbant. 8 ember meghalt, 117-en megsérültek.
• 1995. augusztus 17.: A fővárosi Charles de Gaulle téren egy hulladékgyűjtő tartályba elhelyezett bomba robbant a metrófeljáró közelében. 16 ember – köztük egy négytagú magyar család – sebesült meg a támadásban.
• 1995. augusztus 26.: sikertelen merénylet, a Lyon melletti TGV vasúti pályán robbanószerkezetet találtak.
• 1995. szeptember 3.:  Négy idősebb asszony szenvedett könnyű égési sérüléseket egy párizsi piacon történt merényletkísérletben.
• 1995. szeptember 4.: Sikertelen merénylet, egy párizsi iskolához közel lévő köztéri mosdóban elhelyezett bombát hatástalanítottak a tűzsze­részek.
• 1995. szeptember 7.: Egy autóba rejtett pokolgép robbant a Nah’lat Moché zsidó iskola bejáratától 15 méterre Lyonban, 10 perccel azelőtt, hogy a 700 gyerek kijött volna az iskolából. 14-en sérültek meg.
• 1995. október 6.: A Maison Blanche RER-megállóban elkövetett bombarobbantásban 18-an sérültek meg.
• 1995. október 17.: A Musée d’Orsay RER-megállóban bekövetkezett merényletben 30 ember sebesült meg.
• 1996. március 12.: Az RER Port Royal-megállójában bomba robbant. 4 ember meghalt, 170-en megsérültek.
A GIA vezetőjét, Khaled Kelkalt a hatástalanított bombákon talált ujjlenyomatok alapján sikerült azonosítani, majd szeptember 29-én likvidálták a francia hatóságok.
A terrorszervezetnek több európai országban is volt sejtje, mint például Nagy-Britanniában, Belgiumban, Olaszországban, valamint az Egyesült Államokban, s bár hivatalosan 1999 óta már nem létezik, helyét átvette az algériai Ima és Harc szalafista csoport (GSPC), amely az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal is kapcsolatban áll.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!