hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Multikulti és párhuzamos társadalmak
Merkel: „Még dolgunk van”

2015. 12. 17.
Szaporodó szélsőjobbos felhangú tüntetések Németországban, a Time magazin Év Embere díja, kilenc percen át tartó vastaps a pártgyűlésen egy meglehe­tősen ellentmondásos pártbeszéd után – ez Angela Merkel utóbbi napjainak összefoglalója. Úgy tűnt, hogy a „nyitott ajtók” politikája a kancellári székébe kerülhet, ám a pártkongresszus alapján egyelőre korai volna még temetni a világ legbefolyásosabb női politikusát.

A Karlsruhéban megtartott pártnapon Merkel beszédét kilenc percen át tartó vastaps követte, amelyet saját maga szakított félbe, mondván: „köszönöm, de még dolgunk van”. A hetven perces beszédben a központi témát a menekültek ügye alkotta, ami egyébként a társadalomban is egyre nagyobb és erősebb indulatokat vált ki. A pártban viszont úgy tűnik, sikerült olyan húrokat megpendítenie, amelyek elcsendesítették az elégedetlenkedő hangokat, ugyanis Merkel befogadó álláspontját saját párttársai is erősen kritizálták az utóbbi időben. Most azonban ígéretet kaptak arra, hogy mivel „az erőnket a humanitárius védelemre kell, hogy koncentráljuk, az elutasított menedékkérőket sokkal konzekvensebben kell kiutasítani az országból”. Ha ezt az ígéretet a kancellár valódi intézkedések formájában be tudja váltani, azzal a tartományi parlamenteket újra meg tudná nyerni.

A kiutasított menedékkérők hazatoloncolása ugyanis tartományi hatáskörbe tartozik, amire jelen pillanatban sem tervek, sem források nem állnak a helyi parlamentek rendelkezésére.

Ennek elérése érdekében Merkel úgy látja, hogy Törökországgal tovább kell ápolni a jó kapcsolatot, Erdogan és kormánya ugyanis kulcsszerepet játszik abban, hogy a jövőben ne mérgesedjen el a menekülthelyzet. A kancellár így előrebocsátotta, hogy ki fogják fizetni Ankarának a megígért 3 milliárd eurót, amit a helyi menekülttáborokban elszállásoltak helyzetének javítására kell fordítani. Merkel a beszéddel a választóknak is kívánt üzenni, akik között egyre hangosabbak a kritikus hangok a bevándorlók és a helyiek közötti kulturális és egyéb különbségek miatt. A kancellár elmondta: „Aki nálunk keres menedéket, annak figyelembe kell vennie a törvényeinket és a tradícióinkat, és meg kell tanulnia németül.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!