hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Migráció és válság

2016. 01. 05.
A 2015-ös évet egyértel­műen a szíriai konfliktus következményeképpen megindult migránsáradat, majd az e körül kialakult év végi terroresemények határozták meg Európában – emellett még a görögök tavaszi fizetésképtelensége körül kialakult botrányok, valamint a britek egyre hangosabb unióellenes megnyilvánulásai és esetleges kilépésük fenyegetése is eltörpült.

Már az év elején érezhető volt, hogy az Európába érkezők számában jelentős növekedés állt be. A januári adatok alapján láthatóvá vált, hogy 2014-ben rekord­-számú menekültkérelmet adtak be Németországban, mégpedig 626 ezret, ami 1992 óta a legmagasabb szám volt egy év alatt.

Idén áprilisban azonban már egyér­tel­mű kellett volna legyen, hogy a baj igen nagy, ugyanis ez volt a 2015-ös év legfeketébb hónapja. Április 19-én 800 bevándorló haláláról érkeztek hírek, akik Líbiából igyekeztek embercsempészek segítségével átutazni a Földközi-tengeren. A kísérletet mindössze 28-an élték túl, és már akkor egyértelmű volt, hogy a szerencsétlenül járt lélekvesztőt még sok fogja követni. Az európai politika azonban áprilisban csak egy általános tervet fogadott el a menekültügybe fektetett összegek növelésére; egyelőre úgy látszott, nem ismerték fel a probléma akut voltát.

A nyár közepére viszont már nemcsak az időközben a csődtől újra megmentett görögök érezték a saját bőrükön a Törökország és Észak-Afrika irányából egyre özönlő tömegek okozta káoszt, hanem Magyarország, Szerbia, Horvátország, Montenegró, de a nyugat-európai országok is. Június elején Leszbosz polgármestere jelezte, hogy nem bírnak az egyre özönlő tömeggel, a hónap végén pedig minden szem Magyarországra tekintett, és az európaiak egyik része hangosan éltette Orbán Viktor kiállását, míg mások egy emberként követelték a magyar kormányfő menesztését. Június végére ugyanis a magyar kormány egyértelművé tette, hogy rajtunk keresztül senki nem mehet illegálisan Nyugat-Európába – vagy regisztrálnak és vállalják az azonnali kiutasítást, vagy menjenek másfelé.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!