hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az Iszlám Állam egy éve
Egy ideológiát nem elég lebombázni

2015. 12. 23.
Véres terrorcselekmények, folyamatos terjeszkedés – a nemzetközi közösségnek 2015-ben sem sikerült fogást találnia az előző évben „üstökösként” feltűnt Iszlám Állam dzsihádista szervezeten. Bár a terrorcsoportot érték idén veszteségek Szíriában és Irakban, rendszeresen tudta sokkolni a világot barbár vérengzéseivel. Ennek ellenére az Iszlám Állam elleni koalíció stratégiája egyelőre lényegesen nem változott. Tony Blair volt brit miniszterelnök kutatóintézete eközben arra figyelmeztet, hogy súlyos hibát követ el a Nyugat, ha csak az Iszlám Állam legyőzésére összpontosít.

Az Iszlám Állam kegyetlenkedésével kezdődött az idei év: január 7-én Párizsra csaptak le, ahol a Charlie Hebdo szerkesztősége, valamint egy kóser szupermarket volt a célpontjuk. Bár a véres események után a világ vezetői nagyszabású felvonulással próbálták kifejezni összefogásukat a terrorizmus ellen, novemberben a francia főváros újra dzsihádista vérengzések helyszínévé vált.

A terrorcsoport fegyveresei más országokban sem voltak tétlenek. Úgy tűnik, könnyű célpontnak számít az úgynevezett arab tavasz „szülőhazájának” tartott Tunézia, amely ráadásul népszerű üdülőhely a nyugati turisták körében is. Márciusban a fővárosban található Bardo Múzeumba két Kalasnyikovval felfegyverzett férfi hatolt be, és 19 embert ölt meg. Június végén pedig a szúszai üdülőkomp­lexum­­nál gyilkoltak a dzsihádisták, itt 38-an haltak meg, többségében külföldiek. Törökország sem úszta meg a véres eseményeket: az Iszlám Állam számlájára írják azt a támadást is, amely egy békemeneten történt Ankarában, és legalább 95 ember halálával járt. Kisebb figyelmet kaptak más muszlim országokban elkövetett merényletek. A káoszba süllyedt Jemenben a legvéresebb akció március 20-án történt: a főváros két mecsetében robbant bomba, 137 ember életét oltva ki. A terrorcselekményeket az Iszlám Állammal kapcsolatban álló milicisták követték el, akik később is több ízben lecsaptak Szanaára és más városokra is Jemenben. Szaúd-Arábia keleti részén síita mecsetek voltak többször is a szunnita dzsihádisták célpontjai. Kuvaitban szintén síita mecsetet ért támadás az Iszlám Állam fegyveresei részéről. A libanoni fővárosban pedig a terrorcsoport vállalta a felelősséget azokért az öngyilkos merényletekért, amelyek egy nappal a párizsi támadások előtt történtek novemberben. Az iszlamisták Bangladesben is megvetették a lábukat: itt is mecseteket támadtak, illetve külföldieket gyilkoltak meg.

Iszlamista szövetség

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!