Barack Obama és Benjamin Netanjahu között azt követően állt be teljes mosolyszünet, hogy idén tavasszal az izraeli miniszterelnök az amerikai elnököt „megkerülve” tartott beszédet a kongresszus két házának összevont ülésén. Bár ehhez formálisan nem volt szükség a Fehér Ház jóváhagyására, az iráni nukleáris tárgyalások utolsó szakaszában Obama nyíltan ellenséges lépésnek tekintette, hogy Netanjahu Washingtonban, „az ablaka alatt” tart hosszú felszólalást az atomalku ellen.
A Hatok az izraeli tiltakozás ellenére nyáron aláírták a nukleáris megállapodást, amit a kongresszusban sem sikerült megtorpedózni. Kétségkívül Obama sikere volt, hogy a vitában az amerikai törvényhozás demokratapárti zsidó képviselői szinte egyöntetűen az elnök mellé álltak, annak ellenére, hogy némely izraeli kommentár már-már árulónak bélyegezte őket. (Ezt amerikai oldalról is megtették, csak éppen fordított előjellel, mondván, egy választott képviselő sem helyezheti „idegen” ország érdekeit a nemzeti szempontok elé.)
Az iráni kérdés azonban érzékeny sebeket ütött a két ország kapcsolatán, és a viszony rendezése különösen sürgetővé vált, miután nyár végén Oroszország nyíltan bekapcsolódott a szíriai konfliktusba. Ez mind az amerikai, mind az izraeli érdekeket közelről érintette. Putyin az ISIS elleni támadásokat arra is felhasználja, hogy meggyengítse az Aszad-ellenes felkelőket, akiknek korábban Washington nyújtott – nem túl sikeres – katonai támogatást. A kemény orosz fellépés felhívta a figyelmet arra is, hogy Obama évek óta nem tud hatékony megoldást találni a polgárháborúra, és mára gyakorlatilag értelmét vesztette a Szíria egységének helyreállítását sürgető politikája.
2015. 11. 13. (XIX/46)
