hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Terror az ünnepen
Késsel és kövekkel harcolnak a palesztin támadók

2015. 10. 08.
Segítségnyújtás helyett nevettek, tapsoltak, köpködték és átkozták  a sebesült áldozatokat azok a palesztin árusok, akik szemtanúi voltak egy zsidó család elleni terrortámadásnak szombaton este Jeruzsálem Óvárosában. A gyilkosságban a családapa és egy másik zsidó férfi  is életét vesztette, aki segíteni próbált. Két nappal korábban Júdea– Szamária térségében követtek el palesztin fegyveresek mészárlást:  egy négy gyermekes zsidó család autójára tüzet nyitottak, és megölték  a szülőket. A támadások azonban nem számítanak újkeletűnek  a térségben élők számára, de erről a nemzetközi média egyáltalán  nem akar tudomást venni. Ahogy arról sem, hogy az Izrael tárgyalópart nerének tekintett Palesztin Hatóság egyik esetben sem ítélte el  az ártatlan izraeli civilek meggyilkolását.

A Szukkót, vagyis a Sátorok ünnepe alkalmából az ország és a világ minden pontjáról zsidó családok érkeznek Jeruzsálembe. Az Óváros utcáin hömpölyög a tömeg, rengeteg a kisgyerek, igazi fesztiválhangulat uralkodik. Láthatóan nagy a készültség a hatóságok részéről is, hogy az ünneplők biztonságát garantálják. Ennek ellenére az ünnepi hetet terror és gyász árnyékolta be.

Köpködtek és átkozódtak

Adele és Aharon Benita-Bennet a Siratófalnál imádkozott, majd pedig az Oroszlán Kapu felé vette az irányt két kisgyermekével. A huszonkét éves asszony arról számolt be, hogy rossz érzésük támadt, ahogy haladtak, ezért sietni kezdtek. Azonban hirtelen az egyik boltból előbukkant egy férfi, aki késsel támadt rá a családapára. A férfi megpróbált ellenállni, behúzott a palesztin támadónak, aki ekkor a feleséget késelte meg. Ezután újra a férjnek esett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!