Chan és Sukumaran életéért az utolsó pillanatig küzdött mindenki: a cél a halálbüntetés életfogytiglanira történő enyhítése lett volna. A „Bali Kilencek” mintegy nyolc kilogrammnyi heroint próbáltak átcsempészni Indonéziából Ausztráliába, amikor lebuktak. Dzsakarta halálbüntetéssel sújtja ezt a bűncselekményt, ráadásul nem sokkal a bali merénylet után történt az eset, így szinte biztosra lehetett venni a legsúlyosabb ítéletet.
A két fiú élete azonban a börtönben váratlan fordulatot vett. „Akkor éreztem először, hogy rendeznem kell Istennel a kapcsolatom, amikor magánzárkába kerültem” – mesélte Chan az Ausztrál Bibliatársulatnak. „Miután négyszer végigolvastam az Újszövetséget, térdre borultam, és évek óta először elsírtam magam. A per napján, emlékszem a Márk 11:23–24-et olvastam, ami arról szól, hogy ha elég hitünk van, szólhatunk a hegynek, hogy ugorjon a tengerbe, és az úgy is lesz. Azt mondtam Istennek: ha valóban létezel, és ez igaz, szabadíts meg engem, és akkor egész életemben téged foglak szolgálni. Aztán elvittek a bíróságra, ahol halálra ítéltek. Amikor visszamentem a cellámba, azt mondtam Istennek: Uram, azt kértem, hogy szabadíts meg, nem azt, hogy ölj meg! De Ő ezt mondta: Andrew, a bensődben szabadítottalak meg, életet adtam neked! Azóta sem tudtam abbahagyni a dicséretét.”
A két elítélt tíz évet várt a kivégzésére, miközben ügyvédeik igyekeztek kihasználni minden lehetőséget a fellebbezésre és a kegyelemkérésre. Chan a megtérése után hat évig teológiát tanult, hogy pásztor lehessen, hivatalos felkenésére néhány héttel a kivégzése előtt került sor. Sukumaran, akit a börtönben már csak „szelíd óriásként” emlegettek, szintén őszinte hitre jutott, és valóra válthatta nagy álmát: egy képzőművészeti iskolán festészetet tanult – ez év végén szerezte volna meg a diplomáját.
Julie Bishop ausztrál külügyminiszter a parlamentben elmondott beszédében leszögezte: „Andrew-nak és Myurannak kétségkívül hosszú börtönbüntetéssel kell fizetniük a bűnükért. De nem lenne szabad az életükkel fizetniük érte. Mindketten mélyen és őszintén megbánták tettüket. Rendkívüli erőfeszítéseket tettek a rehabilitáció során. A világ büntetőintézményei pontosan ilyen modellértékű változásokat szeretnének látni.” Bishop méltatta a két férfi munkáját, amellyel elítélt társaik számára próbáltak példát és kiutat mutatni: engedélyt kértek a hatóságoktól olyan tanfolyamok szervezésére, amelyek elősegítik a társadalomba való visszailleszkedést. Művészeti, kulturális és szakmai tanfolyamokat is szerveztek, és drogprevenciós munkát is folytattak. Pénzt gyűjtöttek beteg rabtársaik operációira és a Haiyan tájfun áldozatai számára. Az elítéltek körében annyira népszerűek lettek, hogy volt, aki önként jelentkezett, hogy őt végezzék ki helyettük. „Tiszteletben tartjuk Indonézia szuverenitását, de kérjük, hogy vizsgálják meg a kegyelem megadását indokló speciális körülményeket” – szögezte le a külügyminiszter. Bishop még egy esetleges fogolycserét is felajánlott az indonézeknek.
Az ügy több ponton is komoly kérdéseket vetett fel. Az indonéz hatóságoknak ugyanis az Ausztrál Szövetségi Rendőrség adta a tippet a bandáról, akiknek tagjait egy ideje már figyelték. Letartóztathatták volna őket az ausztrálok is, így büntetésüket akkor sem kerülték volna el, de legalább nem végezték volna ki őket. Azt is sokan bírálták, hogy miért hagyta a rendőrség, hogy ausztrál állampolgárok egy korrupt jogrendszer útvesztőjébe kerüljenek. A 2006-os tárgyaláson résztvevő egyik ügyvéd ugyanis nemrégiben jelezte, hogy a bírók 130 ezer dollárt kértek egy kedvezőbb ítéletért cserébe. Bár egy etikai bizottság megkezdte az állítás kivizsgálását, arra már nem volt hatásköre, hogy a kivégzést leállítsa. Ráadásul a két fiú nem is volt igazi „nagyhal” a droghálózatban. És persze a halálbüntetés kérdése is újra a nemzetközi figyelem középpontjába került.
Widodo elnök arra hivatkozott, hogy a kábítószer okozta pusztítást is figyelembe kell venni, országát meg akarja védeni ettől a veszélytől, ezért nem enged. Sokan azonban azzal érveltek, hogy ha egy büntetőrendszer lehetővé teszi a rehabilitációt, és az elítéltek életében nyilvánvaló változás áll be, akkor ezt később miért nem veszik figyelembe? Márpedig Chan és Sukumaran változásáról a börtön vezetői is beszámoltak. Brian Steels kriminológus pedig tanulmányt készít arról, hogyan jutott el a két elítélt a „narcisszizmustól az altruizmusig”, illetve hogy az általuk szervezett programok, tanfolyamok hogyan segítették elő társaik rehabilitációját. „Az ilyen típusú oktatás és önfejlesztés mintául szolgálhat más börtönök számára is.”
A fiúk érdekében számos politikus, diplomata, híresség, aktivista, egyházi személyiség is felszólalt. Brian Houston, a Hillsong gyülekezet pásztora jelezte, hogy csaknem naponta beszélt Andrew Channal, akinek hite nagyon inspiráló volt számára. „Isten is megbocsátott nekünk, és nagyvonalúan bánt és bánik velünk a bűneinket illetően. A kegyelem megadása nem a gyengeség jele, hanem annak, hogy valaki hisz az életben és az emberekben.” Julie Bishop szerint befolyásos üzleti körök is tettek diszkrét lépéseket az ügy érdekében, és Indonéziában is sokan felemelték hangjukat a büntetés ellen. Mindhiába.
Azt, hogy ezzel az üggyel ki veszített többet, idővel kiderül majd, a jelek szerint a két elítélt nem érezte magát vesztesnek. „A kivégzés előtt megkérdeztem, hogy fél-e” – mesélte Sukumaran bátyja. „Azt mondta, nem. Nem hittem el, a szívére tettem a kezem. Éreztem, hogy nyugodtan dobog.” Chan pedig így nyilatkozott: „Igazából nem félek a haláltól. Ha meg is halok, akkor is lesz életem fent a Mennyben, és az örökké fog tartani.”
A kivégzésükkor jelen lévő Karina de Vega pásztor szerint a foglyok a vesztőhelyre menet az utolsó pillanatig dicséreteket énekeltek (például a világszerte ismert Amazing grace című dalt). „Lélegzetelállító volt. Még soha senkit nem láttam ennyire izgatottan készülni az Istennel való találkozásra.” A sortűz négy nigériai, egy brazil és egy francia elítélttel is végzett.
A kivégzés után Ausztrália meghatározatlan időre visszahívta indonéziai nagykövetét, amelyről Tony Abbott miniszterelnök is elismerte, hogy szokatlan, sőt precedens nélküli lépés. Widodo elnök pedig mindeközben tovább folytatja ádáz diplomáciai harcát azért a több száz indonéz állampolgárért, akiket más országokban ítéltek el súlyos bűncselekményekért – többek között drogcsempészetért.
2015. 05. 29. (XIX/22)
