2013-ban tartóztatták le Paulo Roberto Costa korábbi Petrobras-vezérigazgatót, aki vádalku keretében több mint negyven politikust vádolt meg korrupcióval. A gyanúsítottak között van egy miniszter, több kormányzó, parlamenti képviselők és vállalatvezetők is – a rendőrség eddig több mint húsz embert tartóztatott le pénzmosás és korrupció vádjával.
Costa állítása szerint a politikusok három százalék jutalékot kaptak minden szerződés után, amelyet a Petrobras kötött 2004 és 2012 között, és a pénzből a kormány számára vásároltak kongresszusi szavazatokat. A gyanúsítottak között egyébként nemcsak a jelenleg kormányzó Munkáspárt tagjai szerepelnek, hanem a nemrég újraválasztott Dilma Rousseff elnök közvetlen támogatói, illetve legfőbb riválisai is. A vállalat olajfinomítással foglalkozó részlegén pedig külön pénzalapot tartottak fenn arra, hogy politikai pártokat pénzeljenek belőle. A másik információforrás a volt vezérigazgatón kívül Alberto Youssef elítélt feketepiaci díler volt, aki – állítása szerint – hatalmas összegű pénzmosásokat hajtott végre, melyekből a kormánypárt profitált leginkább.
A Petrobras, melynek nemcsak Dél-Amerikában, hanem Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten is vannak érdekeltségei, évekkel ezelőtt az egyik legnagyobb és nemzetközileg legelismertebb vállalat volt; nagy hírnévre tett szert azzal, hogy felfedezte azokat a mélytengeri olajmezőket, amelyek szakértők szerint Brazíliát az energiaszektor egyik legfontosabb szereplőjévé tehetnék.
Azonban a vállalat már a korrupciós botrány kirobbanása előtt nehéz helyzetbe került: évek óta egyre rosszabbul teljesített, így a világ egyik legeladósodottabb olajvállalatává vált, és mindössze három év alatt elveszítette piaci értékének a felét. Több magas rangú vállalati alkalmazott is gyanúba keveredett, így a cég egyik vezetője, Pedro Barusco is, aki a fogva tartás elkerülésére ígéretet tett, hogy visszafizet a vállalatnak százmillió dollárt.
Az ügyészek szerint a korrupciós ügy akár tizenöt évre is visszanyúlhat. Az ügy pikantériája, hogy az időközben újraválasztott Dilma Rousseff volt az olajvállalat vezetője 2003-tól egészen 2010-ig, amikor Brazília elnökévé választották. A politikus ugyan tagadta, hogy érintett lenne az ügyben, vagy tudomása lenne a pártoknak juttatott pénzekről, de ígéretet tett, hogy az állampolgárokat kárpótolni fogják az eltulajdonított közpénzek miatt.
A dél-amerikai ország történetében példátlan, hogy egy ekkora óriáscég több vezetőjét is meggyanúsítsák egyetlen ügy kapcsán. Így vélekedik Rousseff elnök is, aki szerint a botrány „örökre meg fogja változtatni a kapcsolatot a brazil társadalom, az állam és a magánvállalatok között”.
Közben már elindultak a találgatások, vajon mennyire fogja megrázni az olajvállalatot a botrány. A Morgan Stanley szerint 8 milliárd, az UBS szerint pedig 10-15 milliárd dollár között lesz a veszteség, az pedig erősen megkérdőjelezhető, hogy a Petrobras finanszírozni tudja-e majd a világ legnagyobb olajbefektetési tervét. Az állami fejlesztési banktól, a BNDES-től ugyan kaphat segítséget, azonban a nemzetközi piacokról nem valószínű, hogy hitelhez tudnak majd jutni.