A helyzet pikantériája, hogy – a befolyásos angol lapok szerint – George Osborne pénzügyminiszter már a hét elején értesült az 1,7 milliárd fontos számláról, de erről nem tájékoztatta David Cameront. A brit miniszterelnök csak csütörtökön értesült róla, és nem is igen sikerült palástolnia érzéseit. Az összegről ugyanis Jean-Claude Junkertől és Angela Merkeltől szerzett tudomást egy csütörtök reggeli megbeszélésen. A The Daily Telegraph által megszerzett diplomáciai kivonat szerint a bizottság új elnöke azt mondta Cameronnak, hogy „mutasson egy kis politikai bátorságot, ugyanis nincs már mit tenni”. Ezt követően fordult Angela Merkel a brit kormányfőhöz, azt mondva: „Megértem, hogy nehéz összeszedni kétmilliárd eurót, David, de ez várható volt”. A diplomaták szerint Merkel fellépése hidegvérű és kegyetlen volt.
A Telegraph szerint François Hollade is kapcsolódott a kórushoz, felemlegetve a Margaret Thatcher által kialkudott visszatérítést. „Úgy akarod használni a rendszert, hogy az neked kedvezzen” – tette hozzá a francia elnök. François
Hollande mellesleg abban a kényelmes helyzetben volt, hogy a befizetések felülvizsgálatának eredményeképpen az ország közel 800 millió eurót kap vissza az EU-tól. Hasonlóan kellemes helyzetben van mellesleg Németország is, amely mintegy 600 millió eurót kap vissza.
A váratlanul jött brüsszeli számla abból adódik, hogy az Európai Bizottság 1995-ig visszamenőleg áttekintette a tagországok gazdasági adatait, és ezek alapján újraszámolták a tagállamoknak a közös kasszába történő befizetéseit. Nagy-Britannia annak köszönheti ezt a hatalmas számlát – az összes tagállam közül a legnagyobbat –, hogy az elmúlt években jól teljesített. George Osborne reformjai következtében nekilódult a gazdaság, aminek eredményeként a szigetország jócskán az EU átlag felett teljesít. A második negyedévben a gazdasági növekedés meghaladta a 3 százalékot.
Nemcsak a britek látják ezt az elképzelést visszásnak, hanem például egy korábbi francia kereskedelmi miniszter is. Pierre Lellouch szerint, aki Sarkozy alatt volt kereskedelmi miniszter, „nevetséges dolog pont azt az országot büntetni, amelyik megszenvedte a reformot. Most látszanak az eredmények, a munkanélküliség feleakkora, a gazdasági növekedés pedig négyszer akkora, mint Franciaországban, ezek után megbüntetjük a briteket? Ez egyszerűen őrület”.
Mindezek tükrében érthető, hogy David Cameron nem akarja öt év szenvedéseit és küzdelmeit két hónap alatt lerombolni. A brüszszeli csekk ugyanis már december elsején esedékes. A brit miniszterelnök ugyanakkor megüzente, hogy Nagy-Britannia nem fog ekkora összeget kifizetni az EU-nak, és főleg nem december elsejei határidővel. Brüsszel viszont, úgy tűnik, nem viccel: az EU költségvetési biztosa, Jacek Dominik azt üzente, hogy Nagy-Britannia nem tud kibújni a fizetési kötelezettsége alól, és a pénzt időre be kell fizetnie, különben késedelmi díjat is kiszabnak rá.
A hatalmas brüsszeli számla nemigen növelte az EU iránti szeretetet a szigetországban. Egy friss felmérés szerint a Brüsszellel való kötélhúzás tovább erősítette az elszakadáspárti UKIP-et. A The Independent számára a ComRes által készített közvéleménykutatás szerint a UKIP országos támogatottsága már 19 százalékra emelkedett – egy hónap alatt 4 százalékot nőtt –, miközben a Labour támogatottsága 5 százalékkal esett vissza.