hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Több tűz között

2014. 08. 31.
Izrael nemcsak a hetek óta nyakába hulló Hamasz-rakétákkal küzd; politikai és diplomáciai viharok kezdik egyre inkább elszigetelni. Míg az ENSZ a megszokott formáját hozza ha a palesztin-izraeli konfliktusról van szó, az Egyesült Államokkal való szövetség is történelmi mélypontra jutott. Legalább a tűzszünet tart. Egyelőre…

Bár Benjamin Netanjahu kifejezte, hogy „mindenre felkészültek”, beleegyezett a hétfőn lejárt nyolcnapos tűzszünet 24 órával való meghosszabbításába. Az éjfélig tartó csendben tehát a kairói béketárgyalások lapzártánkkor, kedden is folytatódhatnak. Izrael viszont már nem bíz semmit a véletlenre; a korábbi tapasztalatok alapján ugyanis semmi sem tartja vissza a Hamaszt, hogy az ilyen megállapodásokat egyoldalúan megszegje.
A tragédiák elkerülése érdekében a hatóságok felszólították Dél-Izrael lakosságát a készenlétre, hogy óvóhelyek közelében tartózkodjanak. Biztonsági okokból leállították a Szderót–Askhelon-vasútvonalat is. Emellett komoly haderő áll  készenlétben a gázai határon arra az esetre, ha a békefolyamat ismét összeomlik.
Izraeli oldalról nem megerősített, de a Jerusalem Post által is közölt palesztin források szerint Izrael állam a béketárgyalások következtében engedélyezte építőanyagok szállítását a Gázai övezetbe, szigorú nemzetközi ellenőrzés alatt; illetve hozzájárult az övezet halászati zónájának hat mérföldes megnövelésére.
Izrael védelmi minisztere ugyanakkor kinyilvánította, hogy a hadművelet nem ér véget addig, míg az izraeli állampolgárok végre nyugalomban és biztonságban nem élhetnek. Moshe Ya’alon felhívta a figyelmet, hogy a hadsereg mind a békére, mind egy esetleges eszkalációra felkészült. „A Hamasz nem fog minket egy szétmorzsoló háborúba berángatni; amennyiben megpróbálja, keményen lesújtunk rá.”
A Fatah egyik vezetője, Azzam al-Ahmad szerint az eddigi tárgyalások nem vezettek semmilyen eredményre, de reméli, hogy a következő 24 óra eredményes lesz. Amennyiben nem, „az erőszak köre folytatódik” – jelentette ki a politikus, aki azzal vádolta meg Izraelt, hogy az alapvető kérdésekben csak manőverezik, ügyeskedik, de nem a megoldáson dolgozik.
A Hamasz és az Iszlám Dzsihád külön nyilatkozatot adott ki és figyelmeztetett, hogy nem lesz béke, amennyiben Izrael az összes palesztin követelést nem teljesíti. (Ezek között szerepel egy Gázai övezetben építendő repülőtér, illetve kikötő.) Az izraeli kabinet kemény légicsapásokat ígért minden egyes palesztin rakétára válaszul. A miniszterelnök Izrael önvédelmi jogára hivatkozik a palesztin követelésekkel szemben, hiszen azok teljesítése által a zsidó állam még kiszolgáltatottabbá válna.
Gilad Erdan környezetvédelmi miniszter szerint
a legideálisabb megoldás az lenne, ha a rakétatámadások egyszerűen abbamaradnának, és a két fél hosszú távú megoldáson dolgozna ahelyett, hogy egy előnytelen békeszerződést kössenek. Ugyanakkor, ha rakétaeső nem marad abba, a miniszter szerint még az övezet visszafoglalását is meg kell fontolniuk.
A diplomáciai presszúra egyre növekszik a zsidó államon, aminek oka a halálos áldozatok fájdalmasan nagy száma. Az ENSZ rendszeresen ülésezik a helyzettel kapcsolatban, de ritkán történik előrelépés. Az Egyesült Nemzetek égisze alatt működő Emberi Jogi Tanács pedig egy közismerten Izrael-ellenes jogászt kért fel a gázai konfliktus emberi jogi szempontból történő kivizsgálására, ami Izrael szerint borítékolhatóan palesztinpárti konklúzióval zárul majd.
Nagyobb probléma viszont, hogy Obama és Netanjahu konfliktusa miatt az amerikai–izraeli szövetség minden eddiginél jobban meggyengült. Legalábbis sokan így vélekednek olyan tekintélyes médiafelületeken, mint például a Wall Street Journal. Az amerikai vezetés sérelmezi, hogy az izraeli hadsereg a kormányt megkerülve közvetlen segítségért folyamodott a Pentagonhoz, amit a Fehér Ház azonnal megtagadott, mihelyst tudomására jutott az általa jóvá nem hagyott potenciális rakéta-tranzakció. Mint kiderült, a muníciószállítás e nem éppen szabályos formája már jó ideje zajlik, ami felháborította az amerikai vezetést.
Bár Netanjahu a nyilvánosság előtt megköszönte az Egyesült Államok hozzájárulását a Vaskupola védelmi rendszer felépítéséhez, a színfalak mögött egyre feszültebb telefonhívásokat vált Barack Obamával. A kívánt béke tehát még messze van, de Izrael miniszterelnöke a néhai Abraham Kuk rabbi szavait idézte a szderóti lakosokat lelkesítő beszédében: „az örökkévaló nép nem ijed meg egy hosszú úttól”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!