hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Milliókat óv a Vaskupola

2014. 07. 24.
Az először 2011-ben alkalmazott Vaskupola- rendszer Izrael egyik leghatékonyabb katonai találmánya. Az ellenséges rakétákat megsem­misítő védelmi szisztéma műkö­dését saját szemünkkel tapasztalhattuk meg a Tel Aviv-i Ben Gurion repülő­tér közelében, ahová szombat este érkeztünk meg. A Hamasz előzetes közleményének meg­felelően Tel Aviv-ot vette célba, és kilenc óra körül rakétazáport zúdított a városra. Az egyik lövedék látványosan hasított fölöttünk, mígnem a föld irányából egy másik fénycsík tűnt fel, hogy röpke másodpercek alatt megsemmisítse a behatoló rakétát. Fülsiketítő robaj kíséretében a várost védő „burok” minden egyes rakétát hatástalanított.

Jonathan Mosery, az izraeli Védelmi Minisztérium szó­vi­vője a Heteknek elmondta: a rendszer eddig 2-70 kilométeres tartományban hatástalanított rakétákat. Nem megerősített információk szerint egy telep (ami egy rakéta kilövésére alkalmas) nagyjából 50 millió dollárba kerül; a telepek pontos száma nem ismert. A szóvivő háláját fejezte ki a szövetséges államoknak, különösen az Egyesült Államoknak, akiknek anyagi támogatása nagyban hozzájárul a zsidó állam önvédelmi rendszerének működtetéséhez.
A 2 milliárd sékeles (mintegy 90 milliárd forintnyi) büdzsé­ből kifejlesztett Vaskupola-rendszer érzékeli az izraeli légtérbe behatoló rakétákat, beazonosítja azok röppályá­ját, és amennyiben a becsapódás lakott területen várható, megkezdi a megsemmisítő rakéta kilövését. A rendszer közben a szükséges helyszínen beindítja a légvédelmi szirénákat, ami a civil lakosságnak jelzi a veszélyt. Bennünket egy autópályán ért az első figyelmeztetés. Ilyenkor az autósok félrehúzódnak, és az út melletti betontámfal védelmébe bújnak. A helyes eljárás szerint hassal kell a földre feküdni, és kézzel a fejet védeni. A Vaskupola hatékony működését jelzi, hogy sok izraeli szinte közömbösen veszi tudomásul a támadásokat, és rengetegen egyáltalán nem tartják szükségesnek a biztonsági előírások betartását.
Az épületekben tartózkodó lakosság a legközelebbi óvóhelyre kell bújjon; ilyennel először a Bar Ilan Egyetem kampuszán találkoztunk, ahová a hébe-hóba feltűnő rakéták elől voltunk kénytelenek behúzódni. Tel Aviv környékén a konfliktus kezdete óta mindennap többször megszólal a sziréna. A Vaskupolának hála még egy gázai rakéta sem csapódott be Izrael második legnagyobb városába.
Tel Aviv környékén a szirénák megszólalásától számítva másfél perc áll a lakosság rendelkezésére, hogy menedékbe húzódjon. Az olyan Gáza-közeli településeken viszont, mint Szderót, Askelon vagy Asdód, a menekülési idő 15-30 másodpercre csökken.
A védelmi rendszer automatikusan elengedi (mintegy spórolásképpen) azokat a rakétákat, amelyeknek becsapódási helye lakatlan területen várható. Ezek is okoznak károkat – magyarázta Jonathan Mosery –, de nem éri meg a költséges védőpajzsot ilyenek miatt aktiválni.
Mosery szerint a Vaskupola új fejezetet nyit a harcászat történetében. Nem csoda, hogy államok sora szeretné megvásárolni a technikát. A szóvivő arról is beszámolt lapunknak, hogy a rendszert folyamatosan bővítik, mivel nagyobb hatótávolságúvá kívánják alakítani. A Védelmi Minisztérium képviselője szerint minderre azért van szükség, mert az izraeli lakosság védelmét másképp nem tudják ellátni. „Szderót városában a 10 évnél fiatalabb gyerekek el sem tudják képzelni, milyen az élet a mindennapos rakétahullás és óvóhely-látogatás nélkül.”
A szóvivő aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jól működő rendszer minden előnye mellett növelheti az ingerküszöböt a Hamasz által indított támadások tekintetében, és még az eddiginél is kisebb felháborodás fogja majd övezni a palesztin terrorszervezet pusztító hadjáratát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!