hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ezreknél szüntették meg a vízszolgáltatást Detroitban
Víziszony

2014. 07. 14.
Ezreknél szüntették meg a vízszolgáltatást Detroitban jelentős fizetési hátralékaik miatt. Miközben a csőddel küzdő városvezetés úgy gondolja, csak egy ilyen drasztikus lépés eredményezheti a számlák kiegyenlítését, a szakértők szerint inkább egy hosszú távon is megfizethető árazást kellene alkalmazni.

„Ijesztő, mert azt gondolnád, hogy ilyen csak valahol Afrikában történhet” – mondta Nicole Hill detroiti lakos, akinek immár hat hete nincs folyó víz az otthonában. Konyhájában koszos edények hevernek a mosogatóban, az eredetileg sárga linóleumpadló pedig már zöld és ragad. Az asztalon egy konzervdobozban a szomszédtól kapott víz, egy nagyobb doboz pedig kinn áll az udvaron – hátha gyűlik bele némi esővíz. Nicole már össze is állított magának egy bonyolult „újrahasznosító rendszert”, melynek köszönhetően ugyanazzal a vízzel mosogat, felmos és vécét öblít. „Most már tudom, hogy min mennek keresztül az afrikaiak. Ha most hirtelen odajutnék egy vízcsaphoz, addig innék, amíg meg nem fájdul a gyomrom” – mondta a Los Angeles Timesnak az egyedülálló anya, aki munkája mellett egy főiskolán is tanul. Nicole is egyike annak a több ezer detroiti lakosnak, akiknél mind a víz-, mind a csatornaszolgáltatásokat leállították, mivel számlafizetési elmaradásaik voltak.
Egy korábbi döntés alapján idén áprilisban egy hét alatt 3 ezer fogyasztónál zárták el a vizet, mivel azok több mint 150 dollár fizetési hátralékot halmoztak fel. Májusban folytatódott a „terror”: a helyi vízművek 46 ezer felszólítást küldött ki, és további 4 531 fogyasztónál szüntette meg a szolgáltatásait. A városvezetés szerint ez a drasztikus lépés az egyetlen, amely képes rábírni az embereket adósságaik rendezésére – mint ahogy maga Detroit is próbál kitörni a saját csődjéből.
A vízszolgáltató jelenleg közel 90 millió dollárnyi elmaradás rendezését várja, miközben a városi számlák fele, úgy 300 ezer darab, késedelemben van. A víz hirtelen elzárása éles kritikát váltott ki az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából is. Az elnöki iroda szakértői szerint Detroit nemzetközi normákat sértett azzal, hogy számos fogyasztónál lekapcsolta a vízellátást. „Amikor valós fizetésképtelenség áll fenn, az emberi jogok egyszerűen megtiltják a szolgáltatások megszakítását” – mondta Catarina de Albuquerque, az iroda egyik szakértője  hivatalos közleményükben.
A közműellátás elégtelensége akut probléma Detroitban, hiszen rengeteg alacsony jövedelmű lakosa van, és ezek mellé olyan városi infrastruktúrája, amelynek költsége egy sokkal nagyobb lélekszámhoz volt szabva. (A 2000-ben még 950 ezres város lakossága 2010-re 713 ezerre csökkent.) Önkormányzati elemzők szerint azonban a probléma még égetőbb lesz, ha szélsőségesre fordul az időjárás, és a nagy hőingadozás még inkább megdobja a rezsiszámlákat. Iowában például közel 10 ezer helyen szüntették meg az áram- és gázszolgáltatást áprilisban. Ez mindenképpen rekord volt, tekintve, hogy az idő már kezdett melegedni, így a szolgáltatók még csak törvényt sem sértettek ezzel. (Számos államban törvény tiltja a gáz- és áramellátás leállítását a hideg téli és a forró nyári hónapokban.)
„A valódi probléma az, hogy a közművek számára tilos a kedvezményes számlázás, pedig így sokan el tudnák kerülni a kikapcsolásokat” – mondta erről egy közszolgáltatásokra szakosodott tanácsadó, Roger Colton. A legutóbbi alkalommal, úgy tíz éve, amikor a detroiti városvezetés elkezdte elzárni a vizet a fizetetlen számlák miatt, Colton épp a Michigani Szegénységi Programon dolgozott, és az volt a feladata, hogy megoldást találjon arra, hogy a vízszolgáltató is megkapja a jussát, de a víz is megfizethető maradjon a lakosság számára. Colton ugyanis kimutatta, hogy miközben a szövetségi környezetvédelmi hivatal kimondta, hogy egy család nem költhet többet víz- és csatornaszolgáltatásokra, mint az adózatlan jövedelmének 2,5 százaléka, számos detroiti lakos a megélhetése 20 százalékát fordította ezekre.
 A tanácsadó véleménye szerint a város nem fogja megkapni a pénzét azáltal, hogy egyszerűen elvágja a szolgáltatásokat. Ehelyett ő inkább azt javasolja, hogy a szolgáltatók elégedjenek meg azzal, hogy a lakosság csak a jövedelme egy bizonyos százalékát tudja erre fordítani. „Ha képes vagy arra, hogy megfizethető számlákat küldjél, egy idő után egyre több befizetett számlád és számlafizetőd lesz” – mondja Colton.
Megfontolva a szakértő javaslatát, a detroiti vízművek létre is hozott egy programot, amely lehetőséget nyújtott arra, hogy azok is elkezdjék fizetni a számláikat, akik akár több ezer dolláros hátralékokat halmoztak már fel. Sajnálatos módon ezt a programot beszüntették, amikor a városvezetés hivatalosan is csődöt jelentett. Miután a város jelenleg is a pénzügyi csőd állapotában van, kizárt dolog, hogy újraindíthassa ezt a programot – mondják a helyi szakemberek.
Nemrég felbőszült ügyfelek kígyózó sora állt a detroiti szolgáltató székháza előtt. „A víz létfontosságú közszolgáltatás. Gáz és áram nélkül még meg lehet lenni. Na, de mit teszel, ha nincs vized?” – mondta az egyik várakozó, Marcus McMiller a Los Angeles Timesnak. McMiller elmesélte a sztoriját: úgy tudta, hogy rendesen fizeti a számláit, nincs elmaradása. Ám a víz elzárása után, amikor felhívta a szolgáltatóját, kiderült, hogy az otthona „lakatlanként” van nyilvántartva a vízműveknél. Most reméli, hogy visszakapcsolják a vízszolgáltatást, ha befizeti azt a 312 dollárt, amivel állítólag el volt maradva.
A háromgyermekes anya, Nicole Hill is hiába törlesztett eddig közel 3 ezer dollárt az 5,5 ezres tartozásából, egy hivatalos törlesztési terv elkészítéséhez további 1700 dollárt kellene befizetnie. Ennyi pénze viszont nincs. Gyermekei jelenleg is barátoknál laknak, mivel attól tart, ha a gyermekvédelmisek megtudják, hogy milyen körülmények között él, elveszik őket tőle. Nicole azóta még egy pertársaságba is belépett, amely közös eljárást indított a városvezetés ellen. Hillt most már nem érdekli a város esetleges bocsánatkérése sem. Ő csak annyit akar, hogy elfordíthassa a csapot, és ihasson egy jó pohár hideg vizet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!