„A feltételem a pénzügyminiszter menesztése” – hallatszik a Wprost által nyilvánosságra hozott hanganyagon. A feltételezések szerint a felvételen hallható férfi nem más, mint Marek Belka, a Lengyel Nemzeti Bank elnöke, aki Bartlomiej Sienkiewicz belügyminiszterrel folytatott beszélgetése során támasztotta ezt a feltételt a lengyel kormány számára. A kormánynak ugyanis szüksége volt a Lengyel Nemzeti Bank segítségére a gazdaság további lassulásának megakadályozására, egyben a Kaczynski-féle Jog és Igazságosság pártjának további erősítéséhez. Marek Belka pedig a segítségért cserébe Jacek Rostowksi pénzügyminiszter távozását kérte.
A hangfelvételen vázolt terv szerint a kormányfő meneszti a hat éve regnáló pénzügyminisztert, és helyette egy szakértő és egyben apolitikus személyt nevez ki. Tavaly novemberben Rostowksi valóban távozott a pénzügyi tárca éléről, Donald Tusk pedig egy politikai tapasztalattal nem rendelkező, de elismert közgazdászt, Mateusz Szcureket nevezte ki a helyére. Mindezek ellenére mind Rostowksi, mind Donald Tusk a sajtónak azt nyilatkozta, hogy nem külső nyomás hatására került sor a minisztercserére.
A felvétel nyilvánosságra kerülése megrázta a lengyel közvéleményt, a feszült helyzetet pedig tovább fokozta, hogy az ügyészség megszállta a Wprost szerkesztőségét, további felvételek után kutatva. A szerkesztőség átkutatásához azonban, mint kiderült, nem rendelkeztek a szükséges bírósági végzéssel. Ennek ellenére Donald Tusk lengyel miniszterelnök azt nyilatkozta, Andrzej Seremet legfőbb ügyész biztosította az akció legális voltáról. Ezt a lengyel sajtó egyön-tetűen megkérdőjelezi, főleg, mivel az is kiderült, hogy a szerkesztőség átkutatásakor fizikai erőt alkalmaztak az újság főszerkesztője, Sylwester Latkowksi ellen. Latkowksi a TVN24 nevű tévécsatornának azt nyilatkozta, hogy az erőszakra akkor került sor, amikor a laptopját el akarták venni tőle. A főszerkesztőt azóta az ügyészség kihallgatta, az egyik szóban forgó étterem vezetőjét, bizonyos Lukasz N.-t pedig letartóztatták, és vádat emeltek ellene a lehallgatások miatt.
Az ügyben további letartóztatások is történtek: őrizetbe vették a 67. leggazdagabb lengyelt, Marek Falentát. A Gazeta Wyborcza értesülése szerint Falenta és társa – akit kedden szintén letartóztattak – az éttermek pincéreitől vették meg a felvételeket, és ezt követően adták át a Wprostnak. Az indíték és az időzítés persze továbbra is kérdés. Bár a Gazeta Wyborcza szerint Falentának – akinek szénüzlete révén kiterjedt kapcsolatai vannak Oroszországgal és Kazahsztánnal – cége miatt volt törlesztenivalója a kormánnyal szemben, a közvélemény jelentős része úgy gondolja, hogy az ügy mögött az orosz titkosszolgálat áll.
A Wprost című lap által nyilvánosságra hozott első felvételből még nem látszott, hogy a botrány nemzetközi méretűvé dagad. A közreadott titkos beszélge-tésekből ugyanis kiderül, hogy a lengyel politikusoknak lesújtó véleményük van az európai politikusokról. A tavaly novemberben menesztett Jacek Rostowski pénzügyminiszter az egyik hangfelvételen David Cameronról azt mondja: „Azt hiszi, hogy újratárgyalhatja a szabad mozgásról szóló EU-s jogszabályokat, de ebbe egy lengyel kormány sem fog belemenni, talán egy hegynyi aranyért cserébe.” Rostowksi beszélgetőtársa a jelenlegi lengyel külügyminiszter, Radoslaw Sikorksi, aki szerint Cameron teljesen inkompetens az európai ügyekben. „Nem érdekli, nem ért hozzá, hisz a hülye propagandájában, és teljesen hülye módon akarja mozgatni a szálakat. Az egész stratégiája, amely arra épült, hogy odadob néhány koncot EU-szkeptikus kritikusainak, ellene fordult, pont úgy, ahogy megjósoltam” – replikázott a külügyminiszter. Az ügy pikantériája, hogy Rostowksi és Sikorski egyaránt angol orientációjú politikusoknak számítanak, a külügyminiszter David Cameronnal egy- időben járt az Oxfordi Egyetemre, és Boris Johnsonnal volt egyidőben a Bullingdon Club tagja. A beszélgetés során Rostowksi arról elmélkedett, hogy mi lesz, ha Nagy-Britannia tényleg kilép az EU-ból. „Ez tulajdonképpen nekünk rossz lesz, jobban szeretnénk ha Nagy-Britannia benn maradna. Azt hiszem, hogy Cameron elveszíti a választásokat, ha Nagy-Britannia kilép, de a határokat nyitva tartják, kivéve a cigány koldusok számára.”
Sikorski és Rostowksi különben nemcsak David Cameronnal voltak elégedetlenek, hanem a lengyel–amerikai kapcsolatokkal is. Sikorski szerint az ország biztonsága szempontjából az Egyesült Államokkal való együttműködés „semmit sem ér”. A külügyminiszter azonban nem állt meg itt, hanem azt is kifejtette, hogy ez a kapcsolat „inkább káros, mert hamis biztonságérzetet ad”. A beszélgetés kiszivárgása kínos helyzetbe hozza a lengyel kormányt, a felvétel ugyanis minden bizonnyal az ukrán válság kirobbanása előtt készült. Azóta azonban ez a „semmit sem” érő biztonsági együttműködés felértékelődött a lengyel vezetés számára, amely Oroszországgal szemben igen kritikus hangvételt alkalmazott a válság kirobbanását követően.